Közélet

2005.10.17. 08:08

Bent felejtett pénztárca: 145 ezer forint tűnt el az autóból

Két pénztárcát is elloptak egy autóból vasárnap délután Békéscsabán. A Volkswagent délután fél 3-kor állította le a tulajdonosa a Felső-Körös soron. Mire este 7 órakor visszament a kocsihoz, annak az egyik ajtaját már valaki kinyitotta és a kesztyűtartóból elemelte az ott felejtett két pénztárcát. További rendőrségi hírek...

BEOL

A BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HÍRÖSSZEFOGLALÓJA:

Közlekedési balesetek:

Egy személyautó és egy Volkswagen Transporter ütközött össze vasárnap nem sokkal dél után a 44-es számű főút Békéscsaba és Gyula közötti szakaszán. A személyautót vezető asszony súlyosan megsérült. A két járműben összesen kb. 600.000 forint kár keletkezett.

Fának ütközött egy autós vasárnap hajnalban Csanádapácán. A férfi kocsijával a Deák utcán a Damjanich utca felé tartott. A kereszteződéshez érve azonban nem tudta a megfelelő irányba kormányozni autóját, és így nekiütközött az egyik ház előtt álló fának. A balesetben senki sem sérült meg, a sofőrnél azonban az elsődleges helyszíni vizsgálatokkor felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja. Az is kiderült, hogy jogosítvány nélkül ült a volán mögött. Az autóban kb. 100.000 forint anyagi kár keletkezett.

Egy Opel vezetője egy Peugeot-nak tolatott vasárnap délután Nagyszénáson a Hősök útján. A Corsa vezetője betolatott egy kapubejáróba, ahol már ott állt a Peugeot. Nekiment a kocsinak, majd a sofőr megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök a Vörösmarty utca és a Pacsirta utca kereszteződésében tartóztatták fel az Opelt. Az autót vezető férfinél a helyszínen alkalmazott szonda alkoholfogyasztást jelzett. A Peugeot-ban egyébként kb. 60.000 forint kár keletkezett.

Egy másik kapubejáróban álló autó is összetört vasárnap este. Orosházán a Tél utcában az egyik ház előtt állt egy Ford kisteherautó, amikor egy BMW vezetője nem tudta az úton tartani autóját, és nekiütközött a bejáróban álló Fordnak. A balesetben senki sem sérült meg, a két járműben összesen kb. 150.000 forint kár keletkezett.

Egyéb esetek:

Két pénztárcát is elloptak egy autóból vasárnap délután Békéscsabán. A Volkswagent délután fél 3-kor állította le a tulajdonosa a Felső-Körös soron. Mire este 7 órakor visszament a kocsihoz, annak az egyik ajtaját már valaki kinyitotta és a kesztyűtartóból elemelte az ott felejtett két pénztárcát iratokkal és 145.000 forint készpénzzel.

Betörtek a Vakegérbe Csabaszabadiban. A Gerendási utcában működő vendéglátóipari egység ajtaját vasárnapra virradó éjjel feszítette be a tettes. Ezután bement a sörözőbe, és ott felfeszített két nyerőautómatát, melyekből eddig ismeretlen értékben pénzt vitt el. A rongálással okozott kár összesen kb. 25.000 forint.

Vasárnapra virradó éjjel lelopták a dísztárcsákat egy Volkswagről Békéscsabán. A személykocsi a Paróczai utcában parkolt, amikor valaki mind a négy tárcsát levette róla és elvitte. A dísztárcsák értéke kb. 60.000 forint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!