Közélet

2005.09.21. 16:47

Új kivitelező az év végére ígérte a gyulavári tornatermet

Gyulaváriban a tornaterem építése hosszú évek várakozása után az idén megkezdődött, de félbe, sőt voltak, akik szerint negyedben maradt. Gyula városrészén, Gyulaváriban csak a csupasz falak merednek az égre körülbelül két hónapja. Gyerekzsivaj helyett ideges felnőttek vették számba szerdán a beépített és a már itt sorakozó épületanyagot.

(ö)

Az építkezés leállt, a kivitelező gyulai cégnél tulajdonosváltás zajlott le. Az önkormányzat új közbeszerzési eljárást írt ki, a kivitelezői jogot egy gyulai cég, a BÁR—MIX Kft. nyerte el hétfőn.
— Hétmilliós érték, a kazán, a kazánház, a két és félmilliós szellőző itt ázik másfél hónapja — fakadt ki egy beszállító.  Az önkormányzat városüzemeltetésért felelős alpolgármestere, Juhász János elmondta, a tavalyi közbeszerzési pályázatot a gyulai Bio—Flott Kft. nyerte, a 107 millió forintos vállalási határidő augusztus 15-e volt. Nem sokkal e határidő előtt a kft.-t eladta tulajdonosa. Az új tulajdonos új alvállalkozó bevonásával magasabb összegért vállalta volna a folytatást, de ennek indokát nem látta az önkormányzat. Végül új közbeszerzési eljárásukra hat helybeli és megyebeli vállalkozót hívtak meg. Az egyedüli jelentkező a gyulai Bár—Mix Kft. volt, amely december 31-ig vállalta a befejezést. A korábbi kivitelező alvállalkozói, beszállítói járandóságuk nélkül maradtak, mert a Bio—Flott nem fizette ki őket, noha az önkormányzat rendezte a részszámlát. Most jogászok vizsgálják, van-e esetleg tartozása a munkálatokért az önkormányzatnak és a város kára hogyan hozható össze ezzel. Ugyanis a félbemaradt építkezés, a napi egymillió forintos kötbér kifizetésének elmaradása, a bankgarancia a város vesztesége. Az önkormányzat a Bio—Flottal állt szerződéses jogviszonyban. Ezidáig a jogászok nem találtak módot az alvállalkozók, beszállítók külön kifizetésére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!