Közélet

2005.09.10. 13:29

A politika vagy a politikusok jártak a kórházban?

A Magyar Gazda és Polgárpárt elnöksége tiltakozik az ellen, hogy Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke kampánylátogatást tett a csabai kórházban. Szerintük a mellette megjelent helyi szabaddemokrata politikusok látványa is azt az üzenetet közvetíti, hogy a kórház üdvözítő működése és rekonstrukciója egyedül az SZDSZ-eseknek tulajdonítható. Ez az akció sérti a népszavazási akaratot, miszerint a politika napi színtere nem lehet intézmény, munkahely. E kérdésben nem először tapasztalják az SZDSZ kétarcúságát, melyhez most a kórház vezetője is asszisztált.

(c)

Dr. Szabó Terézia, a csabai kórház főigazgatója leszögezte: Kuncze Gábor nem akart és nem is találkozott betegekkel, kórházi dolgozókkal, hogy még a látszatát is kerülje a kampányolásnak. A főigazgató hozzátette: a beázott falakat, a balesetveszélyes elektromos vezetékeket nem tudja elvinni az SZDSZ székházba. Bármely politikus tájékozódni kíván a kórházban az intézmény helyzetéről, jövőjéről, szívesen a rendelkezésére áll. Nem a napi politikát, hanem azokat a politikusokat fogadta a kórházban, akik jobbá tehetik a kórház sorsát.
Velkey Gábor, Békéscsaba alpolgármestere kijelentette: az egészségügyben a rendszerváltás óta széles körű, érdemi, előremutató változások nem történtek. Így ha egy párt elnöke tájékozódik helyben az egészségügyről, az inkább öröm, mint szomorúság. A kórházban látható volt az is, mennyire szükség van a rekonstrukcióra. Velkey Gábor elmondta: nagyon örülne, ha minden pártelnök annyit segítene a békéscsabai fejlesztésekben, mint Kuncze Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!