Közélet

2005.07.13. 15:30

Idegenforgalom: hiányzik a minőség

Jelentős növekedés nincs a megye idegenforgalmában, a szakemberek azt mondják, jelenleg a stagnálás is eredménynek számít. Érezhetően hiányzik a minőségi kínálat, a négy–ötcsillagos szálláshely és más, minőségi idegenforgalmi szolgáltatás.

BEOL

Gyula

Baranyó Géza, a megyei önkormányzat tulajdonában álló Thermál Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, a gyulai önkormányzat szakbizottságának elnöke úgy véli, több pénzt elköltő turistát magasabb szolgáltatási színvonallal lehet idecsábítani, itt tartani. Kellenek a minőségi szolgáltatások, ezek nélkül a középréteget lehet megcélozni, amiben benne van a középszerűvé válás veszélye — hangsúlyozta a szakember. Bő egy hónap a főszezon, viszont az elő- és az utószezonnal májustól szeptemberig tart az idegenforgalom. Az utóbbi két évben körülbelül 90:10 százalék volt a bel- és a külföldi vendégek aránya.

Békéscsaba

Vozár Márton, a békéscsabai Fiume Hotel igazgatója úgy vélekedik: szinte képtelenség négy- ötcsillagos áron értékesíteni szobát, náluk is akkor lendült fel érezhetően a forgalom, amikor erőteljesen, 30 százalékkal csökkentették az árakat.
— Ez nem azt jelenti, hogy szint alá lemegyünk, de kötve hiszem, hogy a fővárosi szállodák úgy tettek szert nagyobb kihasználtsága, hogy közben maradt a méregdrága szobaár — fogalmazott.

Szarvas

Szarvason a tavaly megnyitott Aranyszarvas Apartman Házban eddig elsősorban hétvégeken volt nagyobb a forgalom — tudtuk meg Bencsik Mihálytól, az apartmanház tulajdonosától. A Körös-holtág partján fekvő szálláshely vendégeinek mintegy nyolcvan százaléka magyar. Bencsik Mihály elárulta: elégedett a vendégforgalommal,  mivel a július közepétől augusztus végéig terjedő időszakra minden apartmant előzetesen lefoglaltak.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!