Közélet

2005.07.24. 07:55

Békíteni próbált, halántékon ütötték

Sz. Sándor mezőgyáni lakos, a Sportpresszó üzemeltetője a közelmúltban jelentette a Sarkadi Rendőrkapitányságon, miszerint R. Béla szintén helyi lakos egy alkalommal ököllel halántékon, R. Csaba pedig egy alkalommal ugyancsak ököllel vállon ütötte.

(b)

Történt ugyanis, hogy hajnal három körül R. Béla, illetve R. Csaba összeszólalkoztak a presszóban italozó J. Józseffel, s R. Béla egy alkalommal ököllel megütötte J. Józsefet. A presszó üzemeltetője, megelőzve a további rendbontást, verekedést próbált a dulakodó felek közé állni, s azokat békíteni. Vesztére ugyanis R. Béláék felháborodva magatartásán egy-egy ütéssel próbálták jobb belátásra bírni a pultnál szolgálatot teljesítő üzemeltetőt.
A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya R. Béla, R. Csaba, illetve J. József ellen garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezett eljárást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik