Közélet

2005.02.18. 08:55

A vizsgálat szerint az úton feküdt az áldozat

Halálos balesetről, könnyebb személyi sérülésekről és lopásokról számolt be Szombati Andrea rendőrségi sajtóreferens.

BEOL

Közlekedési balesetek:

Csütörtökön este 6 óra előtt néhány perccel Orosháza belterületén a Szentesi úton egy személygépkocsi elütött egy gyalogost. A 36 éves nő a baleset bekövetkeztekor a helyszíneléskor rögzített adatok alapján az úttesten feküdt és így ütötte el az autót vezető orosházi férfi. A nő a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit az Orosházi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.

Csütörtökön a délelőtti órákban a 44-es számú főúton Kondoros felől Békéscsaba irányába tartott egy személyautó. A sofőrje azonban nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó autóhoz képest. Így amikor az elől haladó autós előtt átszaladt egy kutya, és az hirtelen lassított, a mögötte haladó sofőr autójával nekiütközött. A balesetben két nő könnyebben megsérült.

Csütörtökön délután negyed 3 körül Békéscsabán az Orosházi és a Gyár utca kereszteződésénél egy Fiat Puntot vezető nő elsodort egy kerékpárost. A biciklis a lábán könnyebb, zúzódásos sérülést szenvedett.

Csütörtökön este valamivel fél 7 után Békéscsabán a Peter Jilemniczky utca és a Kórház utca kereszteződésénél egy Volkswagen Golf vezetője elütött egy 61 éves kerékpáros nőt. A nő elesett és könnyebben megsérült. Az autóban és a kerékpárban összesen kb. 30. 000.-Ft kár keletkezett.

Csütörtökön reggel 8 óra körül a Békéscsaba és Mezőberény közötti úton egy kamion és egy tehergépkocsi ütközött össze. A litván kamionos ugyanis nem adta meg az elsőbbséget az IFA-t vezető sofőrnek. Az ütközésben senki sem sérült meg.

Gyomaendrődön a Fő út és az Ipartelep utcák kereszteződésében csütörtökön délelőtt egy autós nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak, így összeütköztek. A balesetben a biciklis asszony 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Egyéb esetek:

Ablakot és ajtót loptak egy házból egy kamuti tanyán. Az ingatlan tulajdonosa február 10-én járt utoljára a háznál, majd február 16-án, szerdán látta, hogy megbontották az épületet. A tettes vagy tettesek 8 darab ablakot és 6 darab ajtót szereltek ki a falakból. Az ablakok és az ajtók értéke kb. 400. 000.-Ft. Az épületben a rongálás miatt kb. 50. 000.-Ft kár keletkezett.

Szarvason a Vasút utcában csütörtökre virradóra kolbászt loptak az egyik társasház pincéjéből. A tettes a pince ajtajának dróthálóját lebontotta és 25 kg kolbászt vitt el, melynek értéke 50. 000.-Ft. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!