Premier League

2017.10.27. 12:27

Kemény meccs vár a Mourinho-legényekre

A szombat kora délutáni nyitómérkőzés egyben a 10. forduló rangadója is lesz az angol labdarúgó-bajnokságban: az otthon még százszázalékos Manchester United a hozzá hasonlóan húszpontos és idegenben eddig még hibátlan Tottenham Hotspurt fogadja.

Bár még csak október van, sokan úgy vélik, az Old Traffordon sorra kerülő összecsapás eldönti majd, hogy a két csapat közül melyik lesz az éllovas Manchester City igazi kihívója a bajnoki címért.

A rosszabb gólkülönbsége miatt a harmadik helyre szoruló Tottenham érkezik jobb formában a meccsre, hét mérkőzés óta veretlen, legutóbbi négy találkozóját – köztük a múlt heti, Liverpool elleni hazait (4-1) – pedig megnyerte. Ezzel szemben az MU az utóbbi hetekben szenved a Premier League-ben, két hete csak gól nélküli döntetlent játszott az Anfield Roadon, míg az előző körben nagy meglepetésre 2-1-re alulmaradt az újonc Huddersfield otthonában.

„Nem hiszem, hogy ez a két eredmény megváltoztatja Jose Mourinho hozzáállását. Az Old Traffordon mindig a győzelem az elvárás.” – mondta a Sky Sportsnak a United korábbi másodedzője, Mike Phelan.

A tabellát veretlenül vezető Manchester City a hét bajnoki óta nyeretlen West Bromwich Albion vendége lesz, ugyancsak szombaton. A házigazdák talán abban bízhatnak, hogy otthon még egyszer sem kaptak ki a mostani idényben, bár nagy meglepetés lenne, ha ez a sorozatuk tovább folytatódna, miután a listavezető eddig mind a négy idegenbeli fellépésén győzött, ráadásul úgy, hogy 11 gólt szerzett, és mindössze egyet kapott. Amennyiben Sergio Agüero lehetőséget kap Pep Guardiolától és betalál, az élre ugrik a klub góllövőinek örökranglistáján.

A címvédő, jelenleg negyedik Chelsea az utolsó előtti helyen álló Bournemouth vendége lesz a hétvégi fordulóban, míg az ötödik Arsenal a Swansea City ellen folytathatja hibátlan otthoni menetelését. Az FC Liverpool, amely utóbbi három meccsén mindössze két pontot gyűjtött, és csak a kilencedik a tabellán, a Huddersfield ellen próbálja megőrizni a hazai veretlenségét. Utóbbi összecsapásnak külön érdekességet kölcsönöz, hogy a Vörösök vezetőedzőjének, Jürgen Kloppnak huddersfieldi kollégája, honfitársa és jó barátja, David Wagner volt az esküvői tanúja, ő pedig Wagner lányának a keresztapja.

Premier League, 10. forduló: szombat:

Manchester United-Tottenham Hotspur 13.30 Arsenal-Swansea City 16.00 Crystal Palace-West Ham United 16.00 FC Liverpool-Huddersfield 16.00 Watford-Stoke City 16.00 West Bromwich Albion-Manchester City 16.00 Bournemouth-Chelsea 18.30

vasárnap:

Brighton-Southampton 14.30 Leicester City-Everton 17.00

hétfő:

Burnley-Newcastle United 21.00 Az állás: 1. Manchester City 9 32- 4 25 pont 2. Manchester United 9 22- 4 20 3. Tottenham Hotspur 9 19- 6 20 4. Chelsea 9 17-10 16 5. Arsenal 9 17-12 16 6. Watford 9 15-17 15 7. Newcastle United 9 10- 8 14 8. Burnley 9 8- 9 13 9. FC Liverpool 9 14-16 13 10. Southampton 9 8- 9 12 11. Huddersfield Town 9 7-10 12 12. Brighton and Hove Albion 9 9-10 11 13. West Bromwich Albion 9 7-10 10 14. Leicester City 9 12-14 9 15. Swansea City 9 6-10 8 16. West Ham United 9 8-17 8 17. Stoke City 9 10-20 8 18. Everton 9 7-18 8 19. Bournemouth 9 6-13 7 20. Crystal Palace 9 2-19 3

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában