Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Tragédia: órákkal az ítélethirdetése előtt vonat alá ugrott az anyagyilkos fiú

Tragikus fordulatot vett annak a férfinek az ügye, aki megölte őt és testvéreit terrorizáló, brutális anyját, P. Szilviát. Sz. Botond ugyanis az ítélet előtti napon a vonat elé ugrott.

Szörnyű vége lett annak a fiatal férfinek a tárgyalássorozatának, akinek felmentéséért egész Tóalmás drukkolt.

Sz. Botond ugyanis 17 éves korában megfojtotta egy párnával várandós édesanyját, P. Szilviát, majd az asszony holttestét a ház melletti emésztőgödörbe dobta. A férfi csak évekkel később bukott le, az ügyészség pedig 10 év büntetést kért rá – írja a Bors.

Azonban egész Tóalmás Botond mellett állt, kiderült ugyanis, hogy Szilvia valóságos terror alatt tartotta fiát és hat testvérét:

ütötte, verte őket, összetörte a házuk berendezését és a gyerekekkel elviselhetetlenül kegyetlen volt

Botond korábbi tárgyalásán szó nélkül beismerte tettét, azt azonban tagadta, hogy előre eltervezte volna anyja megölését, ügyvédje szerint is csak saját magát és testvéreit akarta megmenteni a szenvedéstől.

Reméljük, hogy felmentik, soha nem bántana mást

– szögezték le a helyiek. Az asszony volt apósa, Botond egyik féltestvérének nagypapája hozzátette, ő is a fiúnak drukkol.

Az unokám is gyűlöli az anyját, nem csoda, ha a fiú nem bírta tovább

– szögezte le a Borsnak korábban az após, aki szerint a fiú csendes, jó gyerek, de nem tudta tovább elviselni az anyját.

A fiatal ügyében csütörtökön mondtak volna ítéletet, de kiderült, hogy a fiú az ítélethirdetést megelőzőt napon egy vonat alá ugrott és életét vesztette.

Az esetre akkor derült fény, mikor a Botond lábára szerelt nyomkövető rongálódást jelzett az arra járőröző zsaruknak. Ezután jött a hír arról, hogy Kőbánya-Kispestről Székesfehérvárra tartó vonat szerda reggel a Kőér utca közelében elgázolt egy férfit, aki a töltésre felmászva, a bokros területről ugrott ki a közeledő járat elé:

A mozdonyvezető elmondta, hogy jobbról, a bokrok mögül egy férfi ugrott elé

– közölte a bírónő a döbbent hallgatóságnak.

A férfi olyan súlyosan sérült, hogy azonnal meghalt, a zsebében nemcsak a Botond nevére szóló iratokat találták meg, hanem a férfi lábára szerelt nyomkövetőt is. A tárgyalást ezután berekesztették, a rendőrség vizsgálja az ügyet.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
a legnagyobb
Széchenyi István születésének 230. évfordulójára emlékeztek
nemzetek európája / 5 órája
Hatékony nemzeti érdekképviseletre van szükség az EU-ban
A nyugati országoknak el kell fogadniuk, hogy Közép-Európa nem alkalmazkodott mindenben a társadalmi fejlődésükhöz és nem is akar – jelentette ki Gulyás Gergely.
Gyász
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kósa Györgyné szül. Kesjár Mária békéscsabai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PUSKÁS SÁNDOR 2021. szeptember 11-én, 68 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 20-án 13 órakor veszünk búcsút református szertartás szerint a gyulai Szentháromság Temetőben. Drága emléke szívünkben örökké él!
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Szappanos György (volt Kerámiagép és Mezőker dolgozó) békéscsabai lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet a Dr. Réthy Pál Kórház Nefrológiai osztály és a Dialízis Központ összes dolgozójának az áldozatos munkájukért. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Holecska Istvánné szül. Paulik Erzsébet békéscsabai lakos életének 93. évében csendesen megpihent. Temetése 2021.szeptember 14-én 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Juhász András József "Dudi" volt kétegyházi, békéscsabai, telekgerendási lakos 2021.augusztus 27-én, életének 77. évében váratlanul elhunyt. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
"Sírod előtt állunk, talán Te is látod körülötted van szerető családod." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Dávid Istvánné szül. Kucsara Dorottya halálának 15. évfordulóján. Szerető családja
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dudás Mihályné szül. Betkó Dorottya békéscsabai lakos az Élésker nyugdíjasa, Népművész mester 83 éves korában elhunyt.Temetése 2021. szeptember 13-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Bácsfalvi János békéscsabai lakos életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. szeptember 14-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk hogy nem jöhet, mégis egyre várjuk, Enyhíti hiányát, ha álmainkban látjuk. Az ész megérti, de a szív soha, Hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol Ő van, oda." MEGEMLÉKEZÉS Laurinyecz György halálának 12. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Lukoviczki György békéscsabai lakos 2021. augusztus 26-án, 71 éves korába elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Baranka Györgyné szül. Zsíros Judit békéscsabai lakos 90 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. szeptember 9-én 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
"Itt vagy velünk lelkünk mélyén, örökre bevésted magad. Tudjuk, soha nem látunk már, de jó tudni, hogy velünk vagy." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Horváth János halálának 7. évfordulóján. Felesége és a család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Béla (lakatos mester) békéscsabai lakos 79 éves korában örökre megpihent. Temetése akaratának megfelelően, szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Brém Istvánné szül. Csicsely Zsuzsanna halálának 10. évfordulóján. Szerető férjed és családja
"Anya tudod, most arra gondolok, velem vagy és nem csak álmodom. Hozzád bújok, cseng a hangod, dúdolgatsz nekem, mosolyogva, kedvesen szólsz: -ne sírj gyermekem- Szívem megremeg, gyönyörű az álom, édesanyámat - újra megtalálom-, Fénysugárral ölel át, a végtelen szeretet, mely örökre megőrzi emlékedet." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Hernik Ferencné szül. Dóczi Viola kétegyházi lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Matuska Julianna békéscsabai lakos 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 10-én 14.30 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
"Örökre velünk maradsz" GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szécsi László kondorosi lakos 76 éves korában elhunyt. Szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
"Örök az arcod, nem száll el a szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, apósom, nagypapánk Dr. Máté István (Közgazdasági Szakközépiskola volt tanára, szaktanácsadó) 80 éves korában súlyos betegség következtében eltávozott. Búcsúztatása 2021. szeptember 8-án 9 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Baukó János békéscsabai lakos 2021. augusztus 27-én, életének 79. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 7-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szlancsik János Békéscsaba (fényesi) lakos 2021. augusztus 27-én, 68 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. szeptember 8-án 10 órakor kísérjük utolsó útjára a fényesi evangélikus temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Dirty Slippers / 8 órája
A Beatles stúdiójában fejezte be lemezét a gyulai zenekar
B. O.
beruházás / 8 órája
Turizmus-vendéglátás ágazati képzőközpontot hoznak létre Egerben
herczeg tamás / 9 órája
Kevesebb séta a Keletiben: másik vágányról indulnak a vonatok Békésbe
N. T.
nba / 9 órája
Mezszponzort váltott a Los Angeles Lakers
sakk / 9 órája
Rapport Richárd harmadik
V. L.
Birkózás / 10 órája
Orosházán rendezik a szabadfogású diákolimpia országos döntőjét
V. L.