részegen a volán mögött

2018.03.20. 11:22

Három ittas sofőrt állítottak elő a rendőrök

Árokba borult autójával egy férfi Vésztő külterületén. A gyanú szerint ittasan vezetett, a baleset után elment a helyszínről. Rajta kívül még két férfit állítottak elő ittas járművezetés gyanúja miatt a rendőrök Békés megyében.

police.hu

Ittas járművezetéssel gyanúsítható férfiakat állítottak elő a rendőrök Vésztőn, Békéscsabán és Szarvason. Vésztő külterületén, március 19-én, 6 óra 45 perc körül árokba borult egy személygépkocsi. A jármű vezetője nem sérült meg, a baleset után az autóját otthagyta és hazament. A rendőrök előállították, mert a gyanú szerint ittasan vezetett.

Ugyanezen a napon, 22 óra 50 perckor Békéscsabán, a Franklin utcában szintén egy személygépkocsit vezető férfinál jelzett alkoholfogyasztást a szonda. Miután két további mérés is megerősítette az ittasság gyanúját, a rendőrök a férfi ellen büntető feljelentést tettek.

Illusztráció: Shutterstock

Pozitív lett a légalkoholmérés eredménye egy március 20-án, 0 óra 30 perc körül, Szarvas külterületén igazoltatott férfinál is. A rendőrök őt is előállították, büntetőeljárás indult ellene.

Az ittas járművezetés nagyban növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. A rendőrség folyamatosan végez közúti ellenőrzéseket azért, hogy az ittasan, illetve bódult állapotban közlekedőket a forgalomból kiszűrje. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ezúton kéri a járművezetőket, hogy a saját biztonságuk, illetve utasaik, közlekedő partnereik biztonsága érdekében tartsák be a szabályokat!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!