Tűzesetek

2021.07.27. 09:37

Szivárgott a gáz Szeghalmon

Hétfőn jármű és területtüzekhez, valamint gázszivárgáshoz riasztották megyénk tűzoltóit.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Száraz gaz és bozótos égett tíz telken hétfő délután Sarkadon, a Toldi utcában. Megközelítőleg két hektár kiterjedésben égtek a kertek a szomszédos telkeken. A gyulai hivatásos tűzoltók több irányból, kéziszerszámokkal és négy vízsugárra a tüzet eloltották, majd a tűzzel érintett területet átvizsgálták. Nem sokkal később ismét felcsaptak a lángok, ezúttal Gyula külterületén az országhatár közelében ahol bozótos égett hozzávetőleg kettőszáz négyzetméter kiterjedésben. A helyi hivatásos tűzoltók kéziszerszámok és vízsugár segítségével a tüzet eloltották.

A gyulai esettel párhuzamosan a szeghalmi hivatásos tűzoltókat Vésztőre riasztották a Balassa utcába. Ahol három szomszédos portán foltokban aljnövényzet gyulladt meg, hozzávetőleg kétezer négyzetméter felületen, veszélyeztetve ezzel a szomszédos lakóingatlanokat. Az egység három vízsugár és kéziszerszámok segítségével a tüzet eloltották, majd a területet átvizsgálták. Az esettekkel kapcsolatban senki sem sérült meg, anyagi kár nem keletkezett.

Egy személyautó motortere füstölt délután Békés és Tarhos között. A békési önkormányzati tűzoltók kiérkezésekor a jármű áramtalanítását a tulajdonos végrehajtotta, ezt követően az egység a jármű motorterét vízsugárral visszahűtötte. A tűzet feltételezhetően elektromos zárlat okozta. Az esettel kapcsolatban senki sem sérült meg.

Földmunkálatok közben megsérült egy gázvezeték délután Szeghalmon az Újtelep utcában. A helyi hivatásos tűzoltók védősugarat szereltek, majd biztonsági zóna kijelölésével a környező ingatlanok lakóit kitelepítették. A gázszolgáltató szakembere az érintett vezetéket kiszakaszolta ezt követően megkezdték a műszaki hiba helyreállítását. A lakók visszatérhettek ingatlanjaikba. Az esettel kapcsolatban senki sem sérült meg.

Szigetelés közben ajtó kapott lángra Gyulán, egy Schriffert József úti ingatlanban. A helyi hivatásos tűzoltók a nyílászáró megbontásával a lángolást megszüntették, majd vízzel a környezetét visszahűtötték. Az esettel kapcsolatban senki sem sérült meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!