Kék hírek, bulvár

2013.03.11. 15:11

Emberrablós sztorival zsarolták a csabai férfit

Előzetes letartóztatásban van az a férfi és nő, akik a közelmúltban megzsaroltak egy békéscsabai férfit.

BEOL

A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói pénz átvétele közben érték tetten a két gyanúsítottat, akiket őrizetbe vettek, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A megkárosított békéscsabai férfi 2013 februárjában tért haza külföldről, ahol dolgozott. Összetalálkozott egyik régi ismerősével, aki előadta neki, hogy zsarolják. Pénzt követelnek tőle, bántalmazással, megöléssel fenyegetik. A férfi úgy gondolta, hogy ebben a helyzetben segítenie kell a nőn, akinek átadott 550 angol fontot.

Ez azonban nem volt elég, nem sokkal később újra jelentkezett az ismerős. Telefonon hívta fel és olyan dolgokat mondott, hogy elrabolták. Éppen bántalmazzák, és ha nem ad újra pénzt elrablójának, akkor megöli. A nő azzal is fenyegetőzött, hogy a kínzás hatására elmondja majd, kitől szokott pénzt kapni. A telefonba beleszólt egy férfi is, aki a nő elrablójának adta ki magát, és nyomatékosította a követelést.

Bántalmazással fenyegette a nő ismerősét arra az esetre, ha nem adna pénzt. A megfenyegetett férfi tartott attól, hogy neki vagy a nőnek baja esik, ezért bejelentést tett a Békéscsabai Rendőrkapitányságon. A nyomozók vizsgálni kezdték az általa elmondottakat és kiderült, hogy a fenyegetettség nem valós.

Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a magát áldozatnak beállító nőtől senki sem követelt pénzt, hanem társával ők akartak minél nagyobb összeget megszerezni a rendőrségtől segítséget kérő férfitől. Ezért tervelték ki és játszották el az emberrablásról szóló történetet is.

A rendőrök a pénz átadása közben fogták el a zsarolás bűntett elkövetésével gyanúsítható 37 éves békéscsabai M. Mónikát és társát, a 33 éves szarvasi B. Tibort. Éppen 260 ezer forintot vettek át az utcán a sértettől, amikor a nyomozók odaléptek hozzájuk és előállították, majd őrizetbe vették őket.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellenük büntetőeljárást. Kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is, melyet a Békéscsabai Járásbíróság a Békéscsabai Járási Ügyészség indítványára 2013. március 07-én el is rendelt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!