2012.09.25. 16:10
Fellélegeztek a Békés megyei örömlányok is
Enyhítettek korábbi óvintézkedéseiken a Békés megyei utakon működő prostituáltak, miután nagy valószínűséggel nem kell többé tartaniuk a 44-es főút kéjgyilkos rémétől.
Mint arról már lapunkban beszámoltunk, a 44-es főút melletti legutóbbi, Bács megyei prostikéselés – illetve az ahhoz nagy valószínűséggel kapcsolódó korábbi négy kéjgyilkosság – miatt rettegtek az örömlányok Békésben is.
Csak a megszokott helyig mentek el a kuncsafttal, ahonnan még meghallják a hangjukat, sikoltásukat, ha bármilyen nem várt esemény történik.
Most úgy tűnik, kedvező fordulat történt az ügyben, ugyanis a rendőrség elfogta a 33 éves, nyárlőrinci É. Józsefet, aki eddig csak egy emberölési kísérletet ismert el, azt a késelést, ami miatt a minap lebukott. A csodával határos, hogy a 29 éves Krisztina túlélte a brutális kaszabolást: éppen orálisan kényeztette a vezetőülésben helyet foglaló férfit, amikor az egy túlélőkéssel több mint tízszer szúrt. A letartóztatott É. Józsefet közvetlen, családszerető teherautó-sofőrnek ismerték falujában.
A rendőrség vizsgálja azt is, hogy a férfinak köze van-e azokhoz a bűncselekményekhez, amelyek során prostituáltakat támadtak meg Kelet-Magyarországon. A térségben 2008 óta négy prostituált lett emberölés áldozata, egyet pedig eltűntként tartanak nyilván.
Kevesebb örömlány nemcsak azért állt ki megyénkben az utak mellé, mert féltek, hanem azért is, mert a rendőrség odafigyel a közterületi prostitúcióra, és intézkednek. Békésben tavaly 208 esetben tettek szabálysértési feljelentést az egyenruhások tiltott kéjelgésért, összesen 30 prostituált ellen. n