Kék hírek, bulvár

2011.06.15. 14:36

Húsipari cégeket vert át a gyomaendrődi bt.

Sikkasztás és csalás miatt áll csütörtökön a táblabíróság elé az a csabacsűdi férfi, aki több, mint százmilliós kárt okozott egy szlovák és több hazai cégnek.

BEOL

Sikkasztás, 2 rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás  és csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2011. január 7-én V. Róbert (1974 – csabacsüdi lakos) I. rendű vádlottat. Azért őt - mint különös visszaesőt -, halmazati büntetésül 6 év börtönre, 6 közügyek eltiltásra és 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Az ügy II. rendű vádlottját, V.-né L. Ágnest (1972 – csabacsüdi lakos) számvitel rendje megsértésének vétsége miatt 2 évre próbára bocsátották.

A bíróság kötelezte az I. rendű vádlottat, hogy a Tauris Danubius nevű magáncégnek fizessen meg 53 millió 458 ezer forintot, és az ezen összeg után járó kamatokat, a Fejes és Társa Kft. részére 59 millió 254 ezer forint forintot, és az ezen összeg után járó késedelmi kamatokat, valamint az államnak 900 ezer forint le nem rótt eljárási illetéket. Emellett a bíróság arra is kötelezte az I. rendű vádlottat, hogy a felszámoló biztos által képviselt cégnek fizessen meg 7 millió 861 ezer forintot, valamint ezen összeg késedelmi kamatait.

Az ítélet ellen az ügyész az I. rendű vádlott terhére, hosszabb tartamú  szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása, a pénzmellékbüntetés mellőzése érdekében, az I. rendű vádlott felmentés, az I. rendű vádlott védője elsődlegesen hatályon kívül helyezés, másodlagosan valamennyi vádpont alóli felmentés, a II. rendű vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A II. rendű vádlott a cég megalakulásától kezdődően a felszámolás elrendeléséig ügyvezetője volt a 2003. áprilisában alapított gyomaendrődi székhelyű NIKA-Hús Bt.-nek. Ennek a cégnek a képviseletét a II. rendű vádlott látta el a tárgyalások és üzletkötések során, míg az aláírási és adminisztratív feladatokat elsődlegesen az I. rendű vádlott végezte.

A cég 2004-től két szlovákiai társasággal állt kapcsolatban, és velük szemben 2005 tavaszára több mint 295 millió forint összegű  tartozást halmozott fel, amit az I. rendű vádlott a bt. tulajdonában lévő ingatlanokkal, valamint az itt található húsüzemi technológiai berendezések értékesítésével kívánt törleszteni.

Ennek megfelelően az ingatlanokat és a berendezéseket el is adta a szlovák cégeknek, és az adásvételi szerződésben azt nyilatkozta, hogy valamennyi berendezési és felszerelési tárgy az ő tulajdonát képezi, azok per-, teher és igénymentesek.  Ugyanakkor ezek a gépek a Secoser Kft tulajdonában voltak, amely cégnek az I. rendű vádlott 17,7 millió forint kárt okozott. Ez a kár később további berendezések lefoglalásával megtérült.

A szlovák cégek felé fennálló tartozások miatt a NIKA-Hús Bt. fizetésképtelensége 2005. májusa előtt bekövetkezett, mivel az ingatlanok értékesítéséből befolyt összeg csak a tartozás egy részét fedezte. A további szállítóktól ebben az időszakban történt megrendelések idején az I. rendű vádlott tisztában volt azzal, hogy a fizetési kötelezettségeinek nem tud eleget tenni, ennek ellenére a megrendeléseivel több sértettnek is kárt okozott. Így 2005-ben a dunaszerdahelyi Tauris Danubius szlovák gazdasági társaságtól összesen 15 alkalommal vett át nagy mennyiségű húsipari készítményt, összesen 62,8 millió forint értékben, aminek ellenértékét nem fizette ki, csupán 2005. októberében, hústermékek szállításával 9,3 millió forint fizetett meg kárenyhítés céljából, így a kár részben megtérült.

A cég ugyancsak kapcsolatban állt a Fejes és Társa Kft.-vel, ennek kezdetén a NIKA-Hús Bt. hasított marhát, míg a Fejes és Társa Kft. hasított sertés szállított a másik félnek. Az I. rendű vádlott szóban megállapodott a Fejes és Társa Kft.-vel, hogy eseti megrendelés alapján tőkehúst vásárol tőlük, amelynek ellenértékét, a feldolgozást és értékesítést követően - mintegy 30 napos fizetési határidővel - egyenlíti ki. Az üzleti kapcsolat idején azonban az összesen 60,5 millió forint értékben leszállított hús vételárából 54,3 millió forintot egyáltalán nem fizetett ki a NIKA-Hús Bt., mert fizetésképtelensége miatt arra nem is volt lehetősége. Ez kár nem térült meg.

A húsipar mellett az I. rendű  vádlott 2005. augusztusában autókozmetikai cég beindítását határozta el. Ennek érdekében az akkor már az általa időközben alapított Titán-Hús Kft. nevében kötött szerződést az Andor-Kvintett Kft.-vel építőipari kivitelezési munka elvégzésére úgy, hogy tudta, a megrendelés pénzügyi rendezésének nincs esélye, annak kifizetése a megrendelés időpontjában nem is állt az I. rendű vádlott szándékában, és a befejezett munkálatokat nem is fizette ki. Így 7,8 millió forint kárt okozott a vitelezőnek.

A büntetőeljárás során mindkét vádlott valamennyi vád tekintetében tagadta a bűnösségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!