Kék hírek, bulvár

2010.06.22. 15:07

A gyomaendrődi darabolós gyilkos beismerte tettét

Több verzióval állt elő volt felesége halálát illetően korábban egy 40 éves gyomaendrődi férfi, de most őszinte beismerő vallomást tett. Meglőtte, megfojtotta, majd feldarabolta feleségét, a holttestet elásta. A nyomozók és a szakértők szerint az elmondottak fedik a valóságot.

ny. l.

Még idén május 3-án hozzátartozói jelentették be egy 34 éves gyomaendrődi nő eltűnését. A körülmények alapján gyanú merült fel, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett, és a halálos bántalmazást volt férje követhette el. A rendőrség a férfit műszeres hazugságvizsgálatnak is alávetette, ami ezt megerősítette. A helyszíni szemlén több vérgyanús szennyezett eszközt — baltát, szénahúzó horgot, valamint 1272 darab 0.22 kaliberű kispuskalőszert — foglalt le a rendőrség.

A gyomaendrődi gyilkos először — a bizonyítékok hatására — azt vallotta, hogy exfeleségét ellökte, aki a fejét beverte, és meghalt. A férfi állította, hogy a tetemet a Hármas-Körösbe dobta. Búvárok, tűzoltók bevonásával három napon át mederkutatást végeztek, de a holttest nem került elő. A volt férj tanyáján is kutattak, és egy üst alatt elrejtve megtalálták a sértett öltözetét, személyes iratait. Ezt követően a nyomozók tetemkereső kutyákat, repülőgépet is bevontak a keresésbe, és egy etető alatt elásva rábukkantak a feldarabolt holttestre.

Az emberölés elkövetője, a 40 éves B. Zoltán a különböző verziók után elmondta az igazságot. Még idén április 30-án este vitte el hozzá láthatásra hatéves lányukat volt felesége. A gyermek az istállóban a nemrég született kiskutyákkal játszott, közben anyja és apja szóváltásba keveredett egymással. A tettes elmondása szerint az asszony a tartásdíjon felül még pénzt kért tőle, de volt férje nem adott többet. A nő szidalmazta a férfit és hozzátartozóit, emiatt az elkövető agya elborult, és egy vascsőből barkácsolt fegyverrel, kispuskalőszerrel mellbe lőtte. Az asszony nem halt meg, a férfi pedig megijedt, hogy kiabálni fog, ezért megfojtotta. Az orvosszakértői vélemény mindezt megerősítette, ugyanis lőtt sérülést találtak az asszonyon, a halálát fulladás okozta.

A kislány a kutyákkal játszadozás után kereste anyját, apját, de nem találta őket. Ezért átfutott a közelben lakó nagymamájához. A gyilkos a holttestet az autójába tette, másnap kivitte gyomaendrődi tanyájába, ahol feldarabolta, és elásta egy régi etető alá. Az asszonyon lévő ékszereket, nyakláncot, gyűrűt levette, és elrejtette. Ahogy mondta, a kislányának szánta, ez az ő jussa. A hatéves gyermeket a gyámhivatal hozzátartozóknál helyezte el.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfit a rendőrség emberöléssel, lőszerrel való visszaéléssel és kifosztással gyanúsítja. A férfit elmeorvos-szakértő is megvizsgálta, de ennek eredményéről a rendőrség nem adhat felvilágosítást. Azt az elkövető egyik ismerőse mondta el lapunknak, hogy úgy tíz évvel ezelőtt egy építkezésen B. Z. fejére esett egy gerenda, emiatt egy ideig kómában volt. A baleset következtében később idegrendszeri problémái, viselkedési zavarai voltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!