Hírek

2014.11.07. 11:28

Választási ajánlások hamisítása miatt emelt vádat az ügyészség

A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt a Szegedi Törvényszék előtt nyolc emberrel szemben, akik a vádhatóság szerint az országgyűlési választásokon hamisítottak tömegesen választói ajánlásokat – tájékoztatta a főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

MTI

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a vádlottak egy budapesti székhelyű, egy budai étteremben működő gazdasági társaság megbízásából eljárva arra kötöttek szerződést, hogy az országgyűlési választásokon képviselő-jelöltként induló embereket szerveznek be, illetve az induláshoz szükséges számú ajánlást összegyűjtik három kisebb párt érdekében.

Az ajánlások leadásáig a jelöltenkénti ötszáz ajánlást nem tudták összegyűjteni Hódmezővásárhelyen és Szentesen. Ezért azokat a más pártoknak szabályosan gyűjtött ajánlóívekről a választópolgárok személyes adatait átmásolva, és aláírásukat aláhamisítva egészítették ki. A hamis adatokat tartalmazó ajánlóíveket az ajánlási időszak utolsó napján adták le a szentesi és a hódmezővásárhelyi választási irodán. A hamisítást azonban felfedezték, és a jelöltek nyilvántartásba vételét a választási bizottságok elutasították. A hamis ajánlóívek elkészítésében nyolc ember vett részt. Közös volt a hamis ajánlóíveken az is, hogy az azokon képviselő-jelöltként megjelölt személyeknek nem akartak a választásokon indulni, személyes adataikkal visszaélve tüntették fel nevüket az okiratokon – foglalta össze a vádiratot a szóvivő.

A Csongrád Megyei Főügyészség a vádlottakat választás rendje elleni bűntett elkövetésével vádolja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!