Hírek

2012.01.16. 05:10

Oszlófélben az LMP?

Schiffer Anrás és társai mindnyájunk számára megmutatták, hogy semmi nem lehetetlen: alig három esztendő leforgása alatt sikerült az LMP-ből egy olyan kaotikus, követhetetlen politikát folytató, értelmetlen vitáktól, gusztusalan személyeskedésektől és nyílt színi ellenségeskedésektől szétszabdalt csapatot csinálniuk, amelynek az eléréséhez más pártoknak évtizedekre van szükségük.

Stanga István

Szerencsétlen LMP-t az ág is húzza! Nem elég, hogy a jelöltjüket az elmúlt év novemberi fővárosi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójában még az acélosnak aligha nevezhető szocialisták is félhülyére verték, nem elég, hogy egyik társuk, Kaufer Virág február 1-jével távozni készül a parlamenti frakcióból, most egy másik honatya, jelesül Scheiring Gábor is bedobta a törülközőt, hiszen arról tájékoztatta a képviselőcsoport és választmány tagjait, hogy hosszas töprengést követően úgy határozott, doktori disszertációja elkészítése miatt a következő hónapok során nem a korábban megszokott gyakorisággal, illetve aktivitással vesz majd részt a T. Ház munkájában. Scheiring – aki egyúttal azt is közölte, lemond az LMP gazdasági kabinetjének a vezetéséről – a Magyar Távirati Iroda birtokába került levelében nem kizárólag arról ír, hogy már nem képes őszinte hittel dolgozni a Lehet Más a Politika képviselőjeként, és hogy az élete rövidebb annál, semmint hogy egy olyan közegben töltse, ahol nem érzi jól magát, de azt is részletesen kifejti, mely dolgok zavarják leginkább. „Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal, az állandósult amatörizmussal és a vele járó teljesítményellenes szervezeti kultúrával” –mondja a fiatal politikus, majd így folytatja: „nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a racionalitás helyett frusztrációk és hisztériák keretében kezeljük a konfliktusokat, nem tudok mit kezdeni az állandóan paranoiás hangulattal, (...) nem tudok mit kezdeni azzal, hogy két év alatt az ármánykodás elég magas fokát honosítottuk meg; nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ebben a szervezetben az embernek mint embernek nincs értéke, nem tudok mit kezdeni azzal az eljárással, ahogyan Virág lemondott a mandátumáról, és azzal meg pláne nem tudok mit kezdeni, hogy úgy fest, ezzel az egésszel nem akar/mer senki sem foglalkozni”.

Nos, bár jómagam készséggel elhiszem, hogy egy cambridge-i doktorátus megszerzése van olyan fontos és időigényes, hogy az ember átmenetileg (?) feladja érte az intenzív politizálást – jóllehet köztársasági elnökünk, dr. Schmitt Pál minden bizonnyal tudna adni néhány nagyon hasznos tanácsot annak érdekében, hogy ne kelljen sokáig szarakodni azzal a doktorival –, mindazonáltal úgy vélem, se Kaufer Virág, se pedig Scheiring Gábor nem döntött volna így, ha az egykor szép reményekkel és nagy elhatározással induló csapat valóban bebizonyította volna, hogy lehet más a politika. Bár, ha jobban belegondolok, a nem egészen három esztendővel ezelőtt párttá alakuló LMP néhány dolgot tényleg megmutatott. Így – egyebek mellett –, hogy lehet a hazai politizálást még szerencsétlenebb, még naívabb (hadd ne mondjam: még dilettánsabb) módon művelni, holott a már a porondon lévő politikai erők igen halovány teljesítményének az ismeretében mindez valószínűtlennek látszott. Schiffer és társai azonban mindnyájunk számára igazolták, hogy semmi nem lehetetlen: alig három év alatt sikerült annyira kaotikus, követhetetlen politikát folytató, értelmetlen vitáktól, gusztusalan  személyeskedésektől és nyílt ellenségeskedésektől szétszabdalt csapattá válniuk, aminek az eléréséhez más pártoknak évtizedekre van szükségük. Mindezek okán szerintem a párt e hó végi kongresszusának meglehetősen egyszerű dolga lesz, amikor a szükséges változásokról kell dönteni, mivel az LMP-nek az ég adta világon semmit nem szabad(na) ugyanúgy csinálni, mint ezidáig. Ennek jegyében a jelszó lehetne mondjuk az: „legyen más a politika”.

P. S.: Röviddel a fentebbi sorok megszületését követően Schiffer András bejelentette, hogy távozik az LMP országgyűlési frakciójának éléről, kiszáll a párt valamennyi vezető testületéből, s háttérbe vonul.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!