Hírek

2011.12.17. 16:37

A DK kiáll Juhász Ferenc mellett

A Demokratikus Koalíció (DK) kiáll Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mellett, és nemmel fog szavazni a mentelmi jog felfüggesztésére - közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szombaton az MTI-vel.

MTI

Olyan ügyben kérik ki Juhász Ferenc MSZP-s politikust, amelyben semmiféle törvénysértés nem történt - írta közleményében a politikus. A DK szerint ezzel "ismét bebizonyosodott, hogy az ügyészség a Fidesz felügyelete alatt áll", a Fidesz és "bóvlikormánya", folytatja a politikai ellenfél kriminalizálását - fogalmazott.

A Magyar Nemzet szombati számában írt arról, hogy az ügyészség kérte Juhász Ferenc MSZP-s parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, és ha az Országgyűlés kiadja őt, akkor a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett „luxuslakásügyben”.

A lapnak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos azt mondta: jövő kedden tárgyalja a parlament szakbizottsága a szocialista képviselő mentelmi ügyét, a mentelmi jog felfüggesztéséről a testület döntése alapján december 23-án szavazhat a parlament.

Budai Gyula azért jelentette fel Juhászt Ferencet, mert szerinte a képviselő honvédelmi miniszterként hűtlen kezelést és hivatali visszaélést követhetett el, hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át minisztériumi felsővezetőknek és tábornokoknak - írta a lap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!