Adó, adó és ismét csak adó

Jószerivel még ki sem hevertük azt a sokkot, amit a „nem megszorítások” kormánya által eddig kiagyalt ezer és egy megszorítás okozott (elég most csak a 27 százalékos általános forgalmi adóra, a szja második kulcsára, a megnövelt egészségbiztosítási járulékra, valamint cégautóadóra, a gázolaj jövedéki adójára vagy a már bevezetett, illetve a jövő esztendőben életbe lépő népegészségügyi termékadóra és baleseti adóra utalni), a Fidesz és a kereszténydemokraták országgyűlési képviselői az adótörvények ezekben a napokban zajló parlamenti vitája folyamán nem győznek újabb és újabb sarcolási ötletekkel előállni. Komolyan mondom, az embernek hovatovább az az érzése, hogy amelyik féleszű csak betéved az ülésterembe, rögvest a kötelességének is érzi, hogy egy új adónemmel avagy a már meglévők módosításával (értsd: emelésével) járuljon hozzá a gazdasági forradalom  sikeréhez. Hogy mindez nem afféle költői túlzás, azt az elmúlt egy-két nap történései kiválóan szemléltetik. És itt nem elsősorban a népegészségügyi termékdíjjal kapcsolatos újabb kavarásra (a kakaópor megússza a dolgot, a lekvár viszont „bűnös” cikk lesz) vagy a társadalombiztosítási járulékok átkeresztelésére gondolok (egy Rogán-javaslat ezt szociális hozzájárulási adónak nevezné, a mértéke maradna 27 százalék), mint inkább azokra a régi és új forrásokra, amelyektől a költségvetés plusz bevételeket remél. Így például a 30-ról 35 százalékra emelkedő evára (feltéve persze, hogy nem szűnik meg ez az adózási forma, merthogy van, aki ezt szeretné), az úgynevezett pornóadóra, a béren kívüli juttatásokat terhelő 10 százalékos egészségügyi hozzájárulásra, vagy a vállalkozások által fizetendő, enyhén szólva is húzós közösségi közlekedési adóra (ennak az alapja – akárcsak az iparűzési adónak – az árbevétel lenne), amelyek külön-külön is jókora plusz terhet jelentenének, nemhogy együttesen.

Nos, miután magam soha, egyetlen másodpercig sem hittem el az Orbán–Matolcsy duónak az adórendszer egyszerűsítéséről, illetve a kelet-európai térségben kirívóan magasnak számító magyar adóterhelés csökkentéséről szóló meséit, ezért most se a söralátétes hülyeséget, se „a megszorítások politikája véget ért”-féle bődületes hazugságot nem akarom számonkérni, jóllehet nem kérdés, hogy a Gyurcsány- vagy a Bajnai-kabinetet Orbán és társai fele ennyi „népnyúzás” után hajlandóak lettek volna megfeszíttetni. Van azonban valami, ami még a krónikus nagyotmondásnál és permanens hazudozásnál is jobban a kormánypárt szemére vethető..., mégpedig az a látványos felkészületlenség és még szembetűnőbb kapkodás, ami a Fidesz gazdaságpolitikáját – és azon belül is az adórendszer oly sokat emlegetett átalakítását – jellemzi. Mert noha Orbánéknak nemcsak nyolc esztendejük volt arra, hogy e téren is kitalálják a követendő és eredményes stratégiát, de véges-végig azt állították, ki is találták, amit most a kormánytól látunk, nem más, mint átgondolatlan és ötletszerű adóztatás, a lényegét tekintve pedig brutális és nem is nagyon leplezett pénzbehajtás. Egyszóval mindaz, amiért nem is olyan régen Gyurcsányékat és Bajnaiékat tehetségtelen és alkalmatlan, kizárólag „a zemberek” sanyargatásához értő politikusoknak titulálták. Amiket egyébiránt Orbánék most saját magukra vonatkoztatva is elmondhatnának. Önkritika gyanánt és az állandó melldöngetés helyett.