Hírek

2011.08.13. 05:32

Börtönbe Orbánékkal (is)?

Jóllehet teljesen tisztban vagyok azzal, hogy az emberek „vért” akarnak látni, illetve hogy a bosszúvágy a politikától sem idegen, ám úgy vélem, veszélyes precedenst teremt, ha a politikai elit tagjai a valós problémák megoldása helyett egymás megfélemlítésére koncentrálnak, lesüllyedve ezzel a közép-ázsiai és a latin-amerikai diktatúrák szintjére.

Stanga István

Hogy Orbánék vajon komolyan gondolják-e még a választási kapmányban és azt követően is napi rendszereséggel ismételgetett felelősségre vonást, avagy politikai ellenfeleik börtönnel való fenyegetése ma már inkább csak a fideszes retorika része, nem igazán tudom (az LMP szerint mindenesetre az úgynevezett elszámolatás – amit a Fidesz nem is akart annyira – réges régen megbukott), az azonban nehezen vitatható, hogy a kormánypártok rendkívül veszélyes precedenst teremthetnek a közélet kriminalizálásával. Hogy mire is gondolok egészen pontosan? Nos, főként azokra a hangokra, amelyek azt mondják, egy esetleges kormányváltást követően ugyanazon eszközökkel, módszerekkel kell élni a hatalom mai birtokosaival szemben, mint teszik azt most ők. És hogy tényleg léteznek olyanok, akik a Bibliából is ismert „szemet szemért, fogat fogért” elv alkalmazásáért kiáltanak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az az írás, amely az egyik országos lapban jelent meg a minap, és amelyben Kerék-Bárczy Szabolcs nem is túlzottan burkolt fenyegetést fogalmazott meg a kormányfővel szemben. A Magyar Demokrata Fórum volt szóvivője ugyanis nemcsak azt mondja, hogy az az Orbán Viktor, aki folytonosan a jogbiztonságról szónokolt, megtépázta azt, a magánnyugdíj-megtakarításokat pedig ellopta, ahelyett, hogy megvédte volna, de azt is, hogy bár a demokratáknak soha eszébe nem jutott volna a „veszélyes vizekre tévedt” kormányfő ellen büntetőfeljelentést tenni a választópolgárok becsapásáért, „lehet, hogy nem lesz más választásunk”, továbbá hogy „Orbán maga építi a saját börtöncelláját”, hiszen ha „sokáig feszíti a húrt, a legbékésebb demokrata is arra kényszerül, hogy a Fidesz által most előkészítés alatt álló mocskos törvényeket a ma kormányzókkal szemben is alkalmazza majdan”.

Igen, veszélyes precedensről beszéltem, és korántsem véletlenül, magam ugyanis nem csupán súlyos felelőtlenségnek, de kifejezetten veszélyesnek gondolom, ha a politikai elit tagjai a valós problémák felszámolása helyett egymás megfélemlítésére (ad absurdum: bebörtönzésére) koncentrálnak, lesüllyedve ezáltal a közép-ázsiai és a latin-amerikai diktatúrák szintjére. Félreértés ne essék, a különféle bűncselekményeket elkövetőit akkor sem szabad futni hagyni, ha korábban még olyan magas polcra kerültek is, azt azonban semmi szín alatt sem hagyhatjuk – és ez ma reális fenyegetés –, hogy a jogot bárki a politikai leszámolás eszközévé silányítsa. Én persze, teljesen tisztban vagyok azzal, hogy az emberek „vért” akarnak látni, és hogy a bosszúvágy a politikától sem idegen (nem tudom meséltem-e, de Orbán már egy 2005-ös zártkörű eszmecserén arról beszélt nekünk, hogy a Fideszben rendkívül sokan vannak, akik egy választási győzelem esetén szívesen visszaadnák Kelleréknek a kölcsönt), mindazonáltal valamikor és valakiknek ezt az egész idétlenkedést abba kellene hagyni, különben még 2095-ben is arról szól majd az életünk, hogy melyik félkegyelmű pártnak sikerült több politikai ellenfelét rács mögé dugnia. Ami nemcsak, sőt, nem elsősorban azért baj, mert a külföld rossz szemmel nézi e „leszámolósdit”  (Elmar Brok, az Európai Néppárt, vagyis a Fidesz pártcsaládjának egyik vezetője például óva intette Orbánékat attól, hogy az államadósság miatt felelősségre vonják Gyurcsányt és társait), hanem mert – megismétlem –ezekkel a látványos és a népnek tetsző akciók egy hangyányit sem viszik előrébb az országot. Már ha a nagy kakaskodásban ez utóbbi még fontos valakinek.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!