Hírek

2011.07.27. 18:08

Senki sem kérdőjelezheti meg a magyarok akaratát

A magyar kormány nem ért egyet Thomas Melia, amerikai helyettes külügyi államtitkár kedden közölt következtetéseivel, amelyek a kabinet szerint felületes információk és rosszindulatú torzítások eredményeként születtek.

MTI

Thomas Melia a magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban fejezte ki aggodalmát a képviselőház külügyi bizottságának európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó meghallgatásán.    

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közleményében úgy fogalmaz, a magyar kormány csalódással értesült Thomas Melia nyilatkozatáról, amely Magyarország "egypárti" kormányának bemutatásával kezdi nyilatkozatát, holott a magyar kabinetet két pártból álló szövetség vezeti, amelynek tagjai a Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt.

Kovács hangsúlyozza: az új magyar alkotmány tökéletesen illeszkedik az európai normákhoz és standardokhoz, az Európa Tanács Velencei Bizottsága szerint pedig "egy a demokrácián, a jog uralmán, és az alapvető jogok védelmén alapuló alkotmányos rendet hoz létre". Kovács Zoltán továbbá arra is emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság tüzetesen megvizsgálta a magyar médiatörvényt, majd néhány apró kiegészítés után megállapította, hogy összhangban áll az európai jog- és normarendszerrel.

Az új magyar egyházi törvény - a magyar alkotmánnyal párhuzamosan - elismeri az egyén teljes és elidegeníthetetlen jogát a vallása megválasztására és hite szerinti gyakorlására, mind egyénileg, mind kollektíven - fejti ki az államtitkár. Kiemeli: az állam ugyanakkor elismer 14 egyházat, amelyek szerteágazó és társadalmilag jelentős oktatási és humanitárius tevékenységük miatt megkülönböztetett állami támogatásban részesülhetnek. A "vallásszabadság atmoszféráját" a legkevésbé sem érinti az egyházi szervezetekről szóló törvény, hiszen a vallásszabadság olyan alapvető emberi jog, amelyet a legmagasabb fokon élvez védettséget: az alkotmányban - fűzte hozzá az államtitkár.
   
Az amerikai helyettes külügyi államtitkár szavaira szerdán Szijjártó Péter is reagált, a miniszterelnök szóvivője újságírók előtt azt mondta: senki nincs abban a helyzetben - sem Magyarországon, sem azon kívül -, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát, márpedig "a magyar emberek világosan és egyértelműen kifejezték az akaratukat tavaly tavasszal, amikor az ország megújítására és átszervezésére adtak világos felhatalmazást a kormánynak".

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!