Hírek

2010.10.14. 12:00

Íme a második akcióterv - Matolcsy nyilatkozott

A profit felét fölözi le a kormány válságadó formájában három ágazat esetében, a magánnyugdíjpénztári befizetések 14 hónapos átirányítása mellett pedig a kabinet újragondolja az úgynevezett második pillér jövőjét és működésének egészét is.

KR

A távközlési, energiaipari és kereskedelmi ágazattól a profit felére rugó válságadó befizetését kéri a kormány a következő három év során - közölte csütörtök délelőtt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető hozzátette: az első akcióterv sikeres volt, ám a folytatására van szükség a 3,8 százalékos 2010-es, valamint a 3 százalék alatti jövő évi deficitcél valóra váltása érdekében. A kormány a bankok mellett további három szektortól kért az eddiginél jelentősebb részvállalást a közteherviselésből, a távközlési, az energiaipari, valamint a kereskedelmi cégektől. A válságadót pénteki ülésén véglegesíti a kormány.

A kereskedelem esetében 500 millió forintos nettó árbevétel alatt nem kell adót fizetni, 500 millió és egymilliárd forintos árbevétel között pedig 0,1 százalék lesz az adó. A százmilliárd forint feletti árbevétel esetén 2 százalék lesz az adó mértéke.

Emellett a kormány az észt utat követi akkor, amikor 14 hónapra az állami nyugdíjkasszába irányítják át a magánnyugdíjpénztári befizetéseket. Ez a tagok számára nem veszteség, hiszen e befizetésük után is képződik nyugdíjjárandóság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!