Hírek

2010.03.02. 10:03

Lakásvásárlás helyett - felújítás

A válság jól érzékelhetően átrendezte a lakosság kiadásainak sorendjét, átrajzolódtak a vásárlói preferenciák. Számos termék van, amire most nem költünk, vagy nem annyit, mint korábban. Ez érthető is, hiszen általában nem a recesszió idején vásárolnak az emberek nagy értékű luxuscikkeket, autót vagy éppen lakást. Akinek lenne is ilyesmire pénze, az is kivár, csak a legszükségesebbekre költ.

Bisztricsány Julianna - Világgazdaság Online

A lakásépítési adatok is híven tükrözik, hogy pang a piac, új projekt szinte nem indul, a két-három évvel ezelőtt – tehát még a válság előtti időben – megkezdett, s mostanra befejezett lakóépületekre lasszóval vadásszák a vevőket. Sok fejlesztő még jóval a bekerülési ár alatt is hajlandó megszabadulni a nyakán maradt lakásoktól. Mindezt persze megérzi az építőanyag-ipar, mely tavaly könyvelhette el egyik legrosszabb évét. Sorra zártak be a téglagyárak, s jelentős visszaesést regisztrált az összes olyan cég, mely a magasépítéshez, azon belül is főként a lakásépítéshez szükséges termékek gyártására rendezkedett be.

Mindeközben megnőtt a lakásfelújítások iránti igény. Ami logikus is, hiszen aki még évekig nem akar új otthont vásárolni, az is jól akarja érezni magát régi, lelakott, itt-ott javításra szoruló lakásában. Ez a magyarázat arra, hogy bár a válság erősen visszafogta a régió építőipari teljesítményeit, számos országban erőre kaptak a felújítások, ami jótékony hatást gyakorolt az építőanyag-iparra. Az ágazat egyik szereplője, a magyar tulajdonú Masterplast Group nemzetközi leányvállalatainak adatai is ezt támasztják alá.

A Buildeconnal közösen jegyzett régiós felújítási lista élén Magyarország áll, fejenként tavaly 139 eurót költöttünk ilyen célokra. Ez az összeg még úgy is elegendő az első helyhez, hogy a válság miatt kismértékben szűkült a piac. A második a sorban Csehország, itt a 100 eurót sem érte el az az összeg, amit felújításra költöttek a lakosok.
A legnagyobb növekedési potenciált viszont a harmadik helyen található, jelentős méretű lengyel piacban látja a társaság vezérigazgatója, Tibor Dávid. Erre utal az is, hogy néhány új termék bevezetésével 70 százalékos forgalomnövekedést ért el a lengyel leányvállalat a homlokzati hőszigetelések piacán. A Buildecon elemző cég prognózisa szerint a következő években 1-3 százalék között bővül Lengyelországban a hőszigetelők piaca.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!