Hírek

2010.03.02. 10:14

Ki leplezi le az őszödi titkot?

Nem lenne az MSZP vezetésének ellenére, ha az NBH nyilvánosságra hozná a balatonőszödi beszéd kiszivárogtatását vizsgáló jelentést.

Népszabadság

„Ami az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről szóló vizsgálat eredményéről korábban megjelent a híradásokban, annyiban mindenképpen megnyugtató volt, hogy tisztázta a szocialista képviselőket. Nem ült egyetlen „áruló” sem a teremben, és senki nem készített kalózfelvételt Gyurcsány Ferenc beszédéről - közölte Lendvai Ildikó szavait keddi számában a Népszabadság.

Ezzel együtt én is nagyon szeretném tudni, hogy a hivatalos felvételt ki vitte ki, és hogy az melyik politikai erőnél várakozott a megfelelő pillanatig. Egy politikus viszont nem szólhat bele a nemzetbiztonság munkájába.”  - mondta a Népszabadságnak az MSZP elnöke.

A Népszabadság információi szerint Szili írásos kezdeményezését 2009 végén a pártelnökség megvitatta, sőt a volt házelnökkel is megbeszélték: nem lenne akadálya a vizsgálati anyag nyilvánosságra hozatalának. Az ügyben azonban – Szili megfogalmazásával ellentétben – nem a szocialisták frakcióvezetője a „titokgazda”. Forrásaink szerint a volt házelnök hónapokkal ezelőtt kelt levele hétvégi kiszivárogtatásának valódi oka az volt, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő legutóbbi nyilvános szereplésén úgy fogalmazott: „valakik elárultak, ha tudnám, kik, elmondanám.” Ezt pedig azok a politikusok, akik gyakran kritikával illették és illetik a volt miniszterelnököt, indokolatlan támadásnak vélték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!