Hírek

2009.09.07. 05:21

Áldozat vagy megtiszteltetés?

Számomra kicsit furcsa volt Orbán Viktor azon kijelentése, miszerint „ha az emberek is úgy akarják, az életemből szívesen áldozok arra néhány évet, hogy helyreüssük azt, amit a szocialisták tönkretettek”, hiszen az én felfogásom szerint a választóktól kapott bizalom nem áldozatvállalás, hanem megtiszteltetés és egyfajta szolgálat.

Stanga István

Lehet Orbán Viktort szeretni vagy nem szeretni, ám arra, amit mond, oda kell figyelni, már persze, ha valakit érdekel, hogyan is értékeli az ügyeket az az ember, akiben igen nagy valószínűséggel Magyarország következő miniszterelnökét láthatjuk. Hát, egyebek mellett ezért vagyok jómagam is hűséges nézője az orbanviktor.hu honlapon rendszeresen felbukkanó kis videófilmeknek, amelyeket a népnyelv nemes egyszerűséggel csak „OVI-tévé”-ként emleget, és amelyek segítségével a Fidesz elnöke időről időre üzen valami aktuálisat a választóknak. A legfrissebb, a Nyárutó az Orbán családnál címet viselő filmecske – köszönhetően a píárosoknak, akik igen  derekas munkát végeztek – ismét csak a családja körében, a felesége és a gyermekei társaságában örökítette meg a legnagyobb ellenzék párt első emberét, amint a házuk kertjében egy igazán hercig kis kockás kötényben éppen húst sütöget (természetesen nem csupán a saját, hanem valamennyiük pecsenyéjét), és e kétségtelenül fontos művelet közben osztja meg velünk a gondolatait az országot érintő ilyen-olyan dolgokról. Nos, ami azt illeti, az Orbán által elmondottakban ez alkalommal túlságosan sok újdonság nincsen, ugyanis  azokat a kijelentéseket, miszerint „én úgy látom, az ország a legfontosabb döntését mintha már meghozta volna, bármerre járok, bárkivel beszélek,  bármilyen megbeszélésen veszek részt (...) mindenki azt mondja, ebből elég volt”, vagy hogy „ez a gazdaságpolitika az összeomlás felé viszi az országot”, a legóvatosabb becslések szerint is vagy tízezerszer hallhattuk. Ahogy az „én felkészültem...” indítású monológ sem okozott volna semmi meglepetést, amennyiben a Fidesz elnöke nem azzal fejezi be, hogy „ha az emberek is úgy akarják, az életemből szívesen áldozok arra néhány évet, hogy helyreüssük azt, amit a szocialisták tönkretettek”.

És hogy mi zavar engem a leginkább ebben a mondatban? Nos, példának okáért az, hogy Orbán úgy tesz, mint akinek tök mindegy, megkapja-e a felhatalmazást a választóktól Magyarország irányítására, vagy sem (üsse kő, ha ránk szavaznak, majd szorítok némi időt a dolgok rendbetételére, ha meg nem, hát nem), jóllehet valamennyiünk számára világos, hogy a 2002-es és a 2006-os választási vereség óta csak és kizárólag egyetlen cél, a váratlanul elvesztett hatalom mielőbbi visszaszerzése, a revans vágya vezérli..., ami persze, nem kifogásolható, elvégre mi más hajtson egy politikust, ha nem ez, csakhát akkor fölösleges  tiszteletköröket futni. Mert míg Shakespeare Hamletjében a szerencsétlen sorsú királyfi szájából kifejezetten őszintén és hitelesen hangzott a „Kizökkent az idő, ó kárhozat/Hogy én születtem helyretolni azt”-féle panasz, addig Orbántól minden ilyesmi – az előbb említett okok miatt – eléggé álságosnak tűnik. Aztán meg ott van ez „az életemből szívesen áldozok arra néhány évet” kezdetű kijelentés; ha a Fidesz elnöke mindezt egy félmosoly, esetleg egy kacsintás kíséretében jegyzi meg (úgy, ahogyan máskor), az ég világon semmit sem szólok, no, de halálosan komolyan elmondva tökéletesen más a dolog kicsengése..., hiszen a választóktól kapott bizalmat – már legalábbis az én felfogásom szerint – a legkevésbé sem áldozatvállalásnak, hanem megtiszteltetésnek, szolgálatnak kell(ene) érezni és tekinteni (lásd a „miniszter” szó eredeti jelentését). Megjegyzem, az általam most szóvá tett felfogás nem egyedül Orbán sajátja..., nagyon gyakran ugyanis kifejezetten az az érzésem, mintha az egész magyar politikai elit csak úgy, jobb híján szakított volna egy kevéske időt az itt élők sorsának alakítására. Ami különben meg is látszik az országon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!