Hírek

2009.03.06. 09:50

Menet a csőd felé? - Telekeladásba menekül a Suzuki Ász üzemeltetője

Telkei eladásából befolyó pénztől remél lélegzetvételnyi időt a biztosítási botrányba keveredett Suzuki Ász autókereskedést üzemeltető Ász-Autó Zrt. Vezetője, Verhás Dániel elnök lapunknak elmondta: a társaság vagyoni helyzete lehetővé teszi, hogy minden ügyfelet kielégítsen, és ennek ütemezéséről tárgyalnak a biztosítóval.

VGO

Tájékoztatása szerint az M3-as autópálya kivezető szakasza mellett lévő két, összesen öthektárnyi ingatlan iránt multinacionális vállalatok érdeklődnek. A cégvezető szavaiból az derül ki, hogy nem is lett volna „cascoügy”, ha ezeket a telkeket elfogadták volna a bankok a forgóeszközhitel fedezeteként - írta a Világgazdaság.

A Kossuth rádió tegnap azt közölte, hogy a cég több száz vevője után nem fizette be az ajándékba ígért cascót. A társaság hároméves biztosítást ajánlott vásárlóinak, ám likviditási gondok miatt nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket. A vevők pedig csak karambol után tudták meg, hogy a cascójuk nem él. Az Uniqa Biztosító és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot indít az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!