Hírek

2009.03.30. 16:39

Megvárták Bajnait a leminősítésünkkel - zuhan a forint

Ma délután 313,25 forintig gyengült a hazai deviza árfolyama, miután a Standar & Poor’s hitelminősítő BBB mínuszra rontotta a magyar gazdaság hossztávú deviza és forint adósság besorolását.

VGO

Igazából, már a múlt héten kellett volna gyengülnie a forintnak, hiszen azóta uralkodik a bizonytalanság a kormány körül, de akkor a globális pénzpiaci jókedv támogatta a hazai deviza árfolyamát is. Ma késő délutánig annyi változás történt, hogy jelentősen megfordult a szélirány világszerte, ez pedig egyformán súlyosan érinti a feltörekvő, így a régiós devizákat is – írja a Világgazdaság Online. 

Orosz Dániel szerint pozitív, hogy úgy tűnik végre a hétvégén sikerült jelöltet találni a kormányfői posztra, ugyanis ha ez nem így történt volna, akkor inkább lenne egy „magyar sztori” most az árfolyammozgásban, és akkor sokkal hevesebb napi zuhanásba kezdett volna a forint. Az S&P ma délutáni leminősítése azonban már annyit változtatott a képen, hogy a forint magával rántva a szomszédos devizákat még fokozottabb nyomás alá került a régió.

Az S&P leminősítés hátterében ugyan elsősorban, hivatalosan a tovább romló kulcsfontosságú magyar makro és fiskális mutatók állnak, elképzelhető, hogy a döntésben a bizonytalanság és az eddigi késlekedés is némi szerepet játszhatott – mondja az elemző.

Már az elmúlt négy napban is gyengült a a forint, amelyet a hazai hírek mellett globális hangulat is lehúzza. A dollárral szembeni árfolyam 238,17-ig gyengült, míg a svájci frankkal szemben 206,6 forintig gyengült a kurzus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!