Hírek

2008.08.05. 06:06

Tizenötmilliárdos bevétel és nézőcsúcs

Nézőcsúcs született az idei Magyar Nagydíjon. A versenyre nemcsak a világbajnoki címre törő pilóták honfitársai érkeztek szurkolóként, hanem még sok más országból jöttek turisták, de akadt dolguk az adóellenőröknek is.

Ambrus Vilmos

Bár végleges adatok még nincsenek a 23. Forma–1-es Magyar Nagydíj idegenforgalmi hatásáról, de annyi bizonyos, hogy rekordnézőszám született a Hungaroringen: vasárnap 106 ezren, a három nap alatt pedig 241 ezren mentek ki a mogyoródi pályára. A korábbi versenyek során vasárnap egyszer sem mentek ki százezernél többen a Hungaroringre.
A futam bevételei is növekedtek, elérhetik a 15 milliárd forintot.
„A versenyre látogatók 40 százaléka csak a Forma–1 miatt jön Magyarországra, 60 százalékuk viszont több napig marad. Nőtt a jegybevétel, 25 százalékkal több belépőt adtak el, mint tavaly” – mondta lapunknak Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. [caption id="" align="aligncenter" width="470"] Nézőcsúcs született az idei Magyar Nagydíjon
[/caption]

A szakember szerint a nézőcsúcs több okkal magyarázható. Egyrészt kiélezett a verseny a pilóták és a csapatok között, másrészt jó volt a szervezés és az ellátás. Róna Iván ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, Budapesten majdnem minden szálláshely tele volt, a szállodák csúcsszezoni árakkal működtek. „A versenyre rengeteg olasz, német, lengyel, angol és finn turista érkezett, de a nézők között sokan voltak olyanok is, akik nem a fővárosban, hanem a Hungaroring mintegy 100 kilométeres körzetében szálltak meg” – tette hozzá a turisztikai szakember. Róna Iván azt mondta, a Forma–1-es futam nézői fele-fele arányban magyarok és külföldiek, közülük sokan Miskolcon vagy Egerben szálltak meg.

A Hungaroring azonban nem csak a versenyről szólt. A helyszínen adóhatósági és fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket is tartottak, ennélfogva elkerülhetetlen volt a revizorok megjelenése. „Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szerda óta 86 ellenőrzést végzett a Hungaroring környéki településeken, az ellenőrök 23 esetben találtak valamilyen mulasztást” – mondta Badics Rita, az adóhivatal sajtóosztályának vezetője. Az APEH revizorai szállásadókat ellenőriztek, vizsgálták a nyugta- és számlaadást, az áruk eredetét, valamint a foglalkoztatást. A szállásadóknál az ellenőrzések nagyrészében semmilyen szabálytalanságot nem találtak, néhány esetben azonban mulasztásokra bukkantak. Ezeknél a tevékenység be nem jelentése, a nyilvántartási kötelezettség elmulasztása miatt várható, hogy a hivatal bírságot szab ki, ami összesen mintegy 1 millió forint lehet. Az APEH-esek mellett a fogyasztóvédelmisek szintén dolgoztak, ők többek között a taxisokat ellenőrizték. „Mindegyiküknél találtak szabálytalanságot a Hungaroringen, többnyire dupla tarifáért, illetve számlaadás nélkül fuvaroztak” – mondta Bobál Pál, a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség közép-magyarországi régióigazgatója. Ami a fuvarozókra és a megvizsgált vendéglátósokra kiszabott bírságot illeti, az összeg nem haladja meg a 3-4 millió forintot. Az ellenőrzésekhez kötődik az az érdekesség is, hogy idén kevesebb volt az ellenőrökkel szembeni atrocitás. Tavaly szinte az összes ellenőr autójának kiszúrták a kerekét, ezen a hétvégén ilyen eset nem fordult elő.

Adóhatósági és fogyasztóvédelmi ellenőrzések 2016-ig biztos lesznek a Hungaroringen: a Forma–1-es futam előtt ugyanis bejelentették, újabb öt évvel hosszabbította meg a szerződést a mogyoródi pályával Bernie Ecclestone, a Forma–1 kereskedelmi jogainak birtokosa. A jelenlegi szerződés egyébként 2011-ig érvényes.

Mit szól hozzá?

Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter: Évente több mint 10 milliárd forint bevétele lehet a kereskedelemnek, az idegenforgalomnak és a turizmusnak 2012 és 2016 között a Forma-1-es Magyar Nagydíjból. Az európai helyszínek csökkenése várhatóan egy-egy pályán a nézőszám növekedéséhez vezet, ami szintén javíthatja a Magyar Nagydíj gazdaságosságát.

Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója: Az idei, 23. Magyar Nagydíj minden szempontból jól szervezett volt. Megfelelő volt a közlekedés, a biztonság, a vendéglátás. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a verseny sok alkalmi munkahelyet teremt, illetve a bevételeknek jelentős része származik az idegenforgalmi adóból és az áfából.

Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója: Az idei, 23. Magyar Nagydíj minden szempontból jól szervezett volt. Megfelelő volt a közlekedés, a biztonság, a vendéglátás. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a verseny sok alkalmi munkahelyet teremt, illetve a bevételeknek jelentős része származik az idegenforgalmi adóból és az áfából. Nézőcsúcs született az idei Magyar Nagydíjon Hungaroring -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!