Hírek

2008.08.29. 07:04

Fényírók a boldogság nyomában

Megnyílt az A.R.C. óriásplakát-kiállítás a budapesti 56-osok terén. Szeptember 17-ig a többi között 62 óriásplakátot, 16 egyperces filmet és 39 kulturális plakátot nézhetnek meg az érdeklődők.

Europress-összeállítás

[caption id="" align="alignleft" width="465"] A szervezők az idén a „Hol a boldogság mostanában?” kérdésre keresték a választ. FOTÓ: KALLUS GYÖRGY
[/caption]Még soha nem neveztek az ARC-pályázatra, hirtelen ötlettől vezérelve azonban ők is beküldték a Már bennem című képüket – tudta meg szerkesztőségünk Barta Árpádtól, aki Szabó Ádámmal közösen kapta az idei óriásplakát-pályázat fődíját. „A boldogság elég általános téma, de egyből beugrott, hogy a csokoládé fokozza a boldogsághormon, az endorfin termelését. Ez persze még elég közhelyes lett volna, szerettem volna a hiányt is valahogy kifejezni” – mesélt Barta a plakát kialakulásáról. A kép egyébként egy csokifoltos tányért ábrázol, nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy magunk elé képzelhessük az épp elfogyasztott tortát. Barta egyébként a Bárka színház stúdiósaként dolgozik, mellette pedig angolt és kommunikációt tanul a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Sőt már van egy díjazott animációs rövidfilmje is, a Csobbanás. Szabó Ádámmal, aki esztétika-angol szakos, a gólyatáborban ismerkedtek meg.

Oszlopról a kiállításra

A plakátok mellett egy különleges pályamunkát is elfogadott a zsűri: Atom Santi magyar képzőművész speciális túlélési gyakorlatát a Felvonulási téren felállított 8 méter magas oszlop tetején végzi három héten át. Ez idő alatt nem hagyja el „őrhelyét”, internet segítségével tartja az összeköttetést a külvilággal.

Egyelőre nem tervezi, hogy a plakáttervezés felé indul tovább, egyelőre marad a kaptafánál: a televíziós szakiránynál. Azt mondja, arra mindenképpen jó volt a verseny, hogy komolyabban megismerkedjen a fotózással és a köztéri kommunikációval. „Ez egy meglehetősen hatásvadász műfaj, de bármilyen fontos kérdésben képes megszólítani az embereket a kultúrától egészen a társadalom szempontjából fontos ügyekig.”

Az ARC plakátkiállítás egyébként az idén ismeretlen vizekre is kimerészkedett: bemutatják az év legjobb kulturális plakátjait is. A seregszemlén 39 kulturális plakátot tekinthetnek meg az érdeklődők, köztük a legjobbnak ítélt alkotást, Tóth Andrej grafikus munkáját.

A szervezők az idén a „Hol a boldogság mostanában?” kérdésre keresték a választ, s összesen 1108 alkotás érkezett a pályázati felhívásra. Az idén is hosszú vitákba torkollott a zsűrizés; megalapították az úgynevezett Dilemma díjat, amit Malatinszky Vivien női nemi szervet ábrázoló alkotása kapott meg. Ezt a plakátot a kiállításon nem láthatja a közönség, de az interneten megtalálhatják az érdeklődők.

Díjazottak

Fődíj: Már bennem (Barta Árpád, Szabó Ádám)

2. helyezett: bolcslav (Márkus András)

3. helyezett: Peti szíve, Magdi szíve (Becze László, Czupi Kála, Heckler Krisztina)

Legjobb társadalmi célú plakát: Greetings from Budapest in 2059 (Damacsek Alexandra)

Nőkszava: Minden más… (X-meditor Kft.)

Borz díj: Családrajz_II (Tolonics István)

Dilemma díj: Boldogság gyere haza (Malatinszky Vivien)

Legjobb film díja: Last minute (Turai Balázs)

Legjobb kulturális plakát: Mindless és szívcirkusz (A38, Tóth Andrej, Vasák Benedek)

2. helyezett: bolcslav (Márkus András)

3. helyezett: Peti szíve, Magdi szíve (Becze László, Czupi Kála, Heckler Krisztina)

Legjobb társadalmi célú plakát: Greetings from Budapest in 2059 (Damacsek Alexandra)

Nőkszava: Minden más… (X-meditor Kft.)

Borz díj: Családrajz_II (Tolonics István)

Dilemma díj: Boldogság gyere haza (Malatinszky Vivien)

Legjobb film díja: Last minute (Turai Balázs)

Legjobb kulturális plakát: Mindless és szívcirkusz (A38, Tóth Andrej, Vasák Benedek) A szervezők az idén a „Hol a boldogság mostanában?” kérdésre keresték a választ. FOTÓ: KALLUS GYÖRGY ARC -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!