Hírek

2008.08.24. 16:22

A rekordok olimpiája volt

Peking elbúcsúzott az olimpiától. Tizenhat versenynap után nagyszabású ünnepély zárta le a huszonkilencedik nyári olimpiát. A mozgalmas, több látványelemet is bemutató műsorban már a következő olimpia arca, David Beckham is szerepet kapott.

Hampl Márta - Vég Márton

[caption id="" align="alignleft" width="450"] Monumentális záróünnepséget rendezett a házigazda - fotó: Getty Images
[/caption]Több mint nyolcvanezer ember látta a helyszínen a pekingi olimpia záróünnepségét az atlétikai versenyeknek helyt adó Madárfészekben. Az ünnepség hasonlóan gigantikus méreteket öltött, mint a megnyitó. Táncosok, dobosok százai mutattak be látványos koreográfiát. Majd a résztvevő országok egy-egy képviselője vonult be a saját országának zászlajával. A magyar nemzeti lobogót első aranyérmesünk, a kenus Vajda Attila hozta.

A beszédek sorát Liu Csi nyitotta. A pekingi olimpia szervezőbizottságának elnöke köszönetét fejezte ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a kínai főváros otthont adhatott a legnagyobb sportolók seregszemléjének. Jacques Rogge, a NOB elnöke pedig megköszönte a kínaiak vendégszeretetét és sok sikert kívánt a nemsokára kezdődő [caption id="" align="alignleft" width="300"] Szemlápráztató volt a záróműsor - fotó: Getty Images
[/caption]Paralimpiai Játékokon résztvevő sportolóknak. „Kifogástalan rendezés, nagyszerű versenyek. Kína sokat tanult a világból, és a világ sokat tanult Kínából” – jellemezte a játékokat Rogge. Az olimpiai mozgalom első embere ugyanakkor nem volt hajlandó kitérni az emberi jogok kínai helyzetére, mert szerinte tiszteletben kell tartani a kínai törvényeket.

A beszédek után lekúszott az olimpiai zászló a zászlórúdról és a pekingi polgármester átnyújtotta az ötkarikás lobogót a 2012-es nyári játékoknak otthont adó London polgármesterének. Mintegy slusszpoénként megjelent David Beckham, aki az emeletes busz tetejéről egy labdát rúgott a sportolók közé. Búcsúzóul szép lassan kialudt az olimpiai láng és tűzijátékkal ért véget a záróünnepség.

A NOB adatai szerint a rekordok olimpiája volt a pekingi: a játékokon 204 állam sportolói mérték össze képességeiket, és összesen 132 olimpiai és 43 világrekord született. Ugyancsak csúcs, hogy 87 ország szerzett érmet, első ízben ért el dobogós szereplést olimpián Afganisztán, Mauritius, Tadzsikisztán és Togó. Első aranyérmét szerezte Bahrein, Mongólia és Panama, India pedig első egyéni olimpiai bajnokságának örülhetett.

Minden eddiginél többen látták az olimpiát szerte a világon, és ez volt az első az olimpiák történetében, amelynek digitális közvetítése az egész világra kiterjedt. A játékok rekordnézettséget értek el Kínában és az Egyesült Államokban. A NOB-nak a YouTube fájlmegosztó portálon működő digitális csatornájára 16,5 millióan kattintottak rá. Az olimpia legemlékezetesebb pillanatai közé pedig bekerült, amint egy grúz és egy orosz sportlövőnő – miközben országaik hadban álltak – összeölelkezik a dobogón. Ami az olimpia nagy kihívásait illeti, a NOB eredményesnek ítélte meg a doppinggal szembeni „zéró toleranciát”: mintegy 40 doppingolót buktattak le a játékok előtt, szombat estig további hatot az olimpia alatt.

Sportolók után most a szakértőkön a sor
„A játékok után a szakértőknek kell értékelniük a helyzetet. Éppen ezért a kormány a Nemzeti Sporttanácsot fogja felkérni az értékelés elvégzésére. Az olimpiai szereplésből nem helyes belpolitikai vitát kerekíteni” – mondta Daróczi Dávid. A kormányszóvivő kiemelte: mindenekelőtt gratulálni kell a magyar olimpikonoknak azért, mert a magyar csapat mindent megtett a siker érdekében. Amúgy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap telefonon gratulált Kemény Dénes szövetségi kapitánynak és rajta keresztül a magyar vízilabda-válogatottnak az olimpiai aranyéremhez. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke csalódott a szereplés miatt, mert szerinte a háromszor hat érem benne volt a csapatban. „Én is csalódott vagyok a vártnál gyengébb teljesítmény miatt, többet vártam. Ugyanakkor senkit nem illetek negatív szóval, a szakszövetségeknek kell megmondaniuk az okokat, nem kell egymásra mutogatni” – mondta a sportdiplomata.

Szégyen: magyar drukkerek Pekingben
„Gyakorlattá vált Pekingben, hogy a magyarok három jeggyel akár ötvenen is bejutnak egy összecsapásra. Ezt a vízilabda találkozókon még csak-csak tolerálták a szervezők, de a kézilabda meccseknek otthont adó létesítmény az olimpiai zóna epicentrumában van, így a megszokottnál jobban őrzik” – mondta Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtófőnöke. A bliccelések miatt a NOB megrovással büntette a magyar olimpiai csapatot, amely sportdiplomáciai szempontból mindenképpen fiaskó. Az ügy háttere: a pekingi magyar drukkerek között elterjedt, hogy míg az amerikaiak, franciák, norvégok teljes szektorokat foglalnak el, addig Magyarországnak hivatalosan 40-50 jeggyel kell beérnie a csapatjátékok elődöntőjére.

Értékeltek:

Répássy Róbert (Fidesz): A vízilabdázók miatt a vége csodálatos lett az olimpiának. Minden jó, ha a vége jó! Nagy hiba lenne most a kudarcokkal foglalkozni, inkább gratulálni kell a dobogósoknak és a pontszerzőknek. Keveset néztem a közvetítéseket, mert csalódott voltam, de most összességében elégedett vagyok.

Herényi Károly (MDF): Köszönettel tartozunk a sportolóknak, amiért öregbítették Magyarország jó hírnevét a világban. Ugyanakkor nem csodálkozom azon, hogy a vártnál kevesebb érem született, mert ilyen hazai viszonyok mellett ez szükségszerű. Például kevés az iskolai testnevelésóra. A jelenlegi rendszerben felesleges még több pénzt pumpálni a magyar sportba.

Fodor Gábor (SZDSZ): Ki kell elemezni, hogy mi az oka a várakozáson aluli szereplésnek, de a sportolókat nem szabad hibáztatni. Persze örülök a három aranynak, de szomorú, hogy elment mellettünk a világ. Főleg a vívóknak drukkoltam. Fontosnak tartom, hogy az olimpia sikeres lebonyolítása ellenére Kínában továbbra is pártállami diktatúra van.

Mesterházy Attila (MSZP): Nem csalódtam, mert a magyar olimpikonok abnormális módon eddig erőn felül teljesítettek. Most oda kerültünk, ahová az ország mérete, lakossága, gazdasági teljesítőképessége miatt való. Tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk sportnagyhatalom. Számomra végképp kiderült, hogy az olimpia már inkább üzlet, mint sport.

Aradszky László: Végigkövettem az olimpia eseményeit. Nem akarom megbántani a magyar sportolókat, de hatalmasat csalódtam a teljesítményükben. Bár ehhez hozzá kell tenni, hogy a pekingi olimpián olyan profi sportológárda sorakozott fel, amellyel a magyar csapat nem tudott lépést tartani. A felzárkózáshoz véleményem szerint sokkal több pénzre lenne szükség. Remélem egyszer majd a focistáink is ott lehetnek majd a legjobbak között.

Benkő László: Nagyon büszke vagyok a sportolóinkra, különösen a vízilabdás fiúkra. Annak azonban egyáltalán nem örülök, hogy csak az aranyérmeket tudjuk győzelemként felfogni. Cseh László teljesítménye is bámulatos volt, és a többi olimpiai érmesnek is kijár a maximális tisztelet. Így felesleges azon élesíteni a nyelveket, hogy pénzhiány miatt nem sikerült jobban teljesíteni. Tény, hogy a magyar sport alulfinanszírozott, így szerényebb felkészülési lehetőségekkel vághattak neki sportolóink az ötkarikás játékoknak.

Esztergályos Cecília: Nagyon sajnálom azokat a sportolókat, akiknek nem sikerült kijutniuk Pekingbe, hiszen az eredménytől függetlenül is egy életre szóló élmény ott versengeni. Csak gratulálni tudok a magyaroknak, óriási teljesítményt nyújtottak az elmúlt néhány hétben. Nem ártana végre elfelejteni azt a rossz magyar beidegződést, hogy csak az aranyérmeknek lehet örülni. Az összes sportoló erején felül teljesített, legyen szó akár a kézilabdás lányokról, Barta Nóra műugróról, vagy a vízilabdás fiúkról.

Hajas László: A mostani vasárnapot elnevezhetnénk aranyvasárnapnak, hiszen Kemény Dénes csapata bámulatos játékkal győzte le az amerikai csapatot. A kisfiammal végigizgultuk az egész meccset, és közben azt a labdát szorongattuk, amit a fiúk még korábban dedikáltak nekünk. Az ötkarikás játékok egészét tekintve azonban bevallom, kicsit csalódott vagyok, bár tudom, hogy a sikerekhez sokszor szerencse is kell. Remélem négy év múlva, Londonban még több éremmel büszkélkedhetünk majd.

Hampl Márta - Vég Márton Monumentális záróünnepséget rendezett a házigazda - fotó: Getty Images Olimpia Szemlápráztató volt a záróműsor - fotó: Getty Images -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!