Hírek

2008.08.12. 10:02

17-6-os pólós siker a görögök ellen

Tizenegy góllal, 17-6-ra (7-2, 2-2, 4-1, 4-1) legyőzte a görögöket a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a pekingi olimpián, a csoportmérkőzések második fordulójában.

BAMA

Magyar góllal kezdődött a mérkőzés: Benedek szerelt, végigvitte a labdát és kíméletlenül bevágta, akárcsak egy perccel később Madaras emberelőnyből. A csaknem a közönség felét kitevő magyar tábor azonnal rákezdett a „Játszik a csapat!” rigmusra. A görögök fórból szépítettek, de centerből Kásás válaszolt, majd egy kiállítást villámgyorsan kihasználva Varga Dénes is betalált, aztán a báty, Dániel következett (5-1). Benedek újabb gólja után Biros ötméteresből növelte a különbséget. A negyed utolsó másodpercében Tomakosz bevette Szécsi kapuját.

Görög gól nyitotta és zárta a második játékrészt. Közben egy elpuskázott előny után Biros bombája kötött ki a hálóban, majd némi gólcsendet követően Molnár volt eredményes. Hosnyánszky, Varga Dániel és Kiss Gergely percei következtek, Biros pedig harmadszor is betalált. Az ellenfél erejéből mindössze egy gólra tellett ebben az negyedben. A zárószakaszban már parádézott a magyar gárda, a görögöket Gergely védései küldték végképp víz alá. Madaras távoli lövésével alakult ki a 11 gólos különbség. A lelkes magyar tábor „Szép volt, fiúk!” és „Itthon vagyunk!” rigmusokkal búcsúzott a csapattól.

Kemény Dénes szövetségi kapitány gárdája magabiztos játékkal aratott fölényes győzelmet. A csoportelsőség szempontjából lényeges volt, hogy minél több góllal nyerjen a címvédő együttes, főleg annak tükrében, hogy Montenegró 12-0-ra verte Kanadát. A magyarok következő ellenfele csütörtökön Spanyolország lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!