Hírek

2008.03.30. 06:19

Fájdalommentesen tanít a detektív bogarász

Előfordult már, hogy egy tanyasi bácsika olyan szakkérdést tett fel a tibeti mitológia témakörében, amire még az orientalista Lőrincz L. László sem tudott kapásból válaszolni. A Leslie L. Lawrence néven is publikáló író büszke rá, hogy könyveivel észrevétlenül juttatja olvasóit hasznos ismeretekhez.

Dián Tamás

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Ha az ismeretterjesztő munkáimat nem számoljuk, az első igazi könyvem 34 éves koromban jelent meg fotó: Kallus György
[/caption]Édesipari technikusként kezdte, majd miután felvették az egyetemre, Chrudinák Alajos tanácsára lett mongol szakos hallgató. Első Leslie L. Lawrence néven írt regénye óriási siker lett, a folytatással mégis szinte kidobta a kiadó. Lőrincz L. László ma már a legsikeresebb hazai szerzők egyike.

Két napja tért haza Malajziából. Tudja már, milyen szörnyűség fog történni ott?
– A sztori váza már itt van a fejemben, de egyelőre pihentetem. A következő regényem ugyanis Indiában játszódik. Ott tavaly voltam. Van egy kis fáziskésés a helyszíni tanulmányok és a könyvek megírása között.

– Minden regényének a helyszínére elutazik?
– Kivétel nélkül. Ma már nem kezdek úgy írni, hogy az adott országgal kapcsolatban ne lennének saját tapasztalataim. Van egy kis könyvecském, abba jegyzetelek. Nevek, növények, emberek, helyi legendák, a hétköznapi élet apróságai – nagyon fontos, hogy a végén minden a helyén legyek. Elég, ha csak abban tévedek, hogy Malájziában melyik oldalon közlekednek az autók, s máris ugrott a hitelesség. Régebben persze még egyszerűbb módszerekkel dolgoztam. Amikor például a Vérfarkas éjszakája című könyvemet írtam, bementem a Petőfi Sándor utcai főpostára, s elkértem a zürichi telefonkönyvet. Valamiért ugyanis ez ott megvolt. Ebből jegyzeteltem ki vagy húsz nevet a Svájcban játszódó történethez. Ma már inkább elmegyek a helyszínre. Ami pénzt a könyveimmel keresek, azt általában utazásra fordítom, s eközben persze ismét anyagot gyűjtök a következő regényemhez. Ha így nézzük, számomra az írás és az utazás egymást gerjesztő tevékenységek.

– Karácsonykor tudna szaloncukrot készíteni a családnak?
– Nem, mivel nem cukrász vagyok, hanem cukor- és édesipari technikus. Azt tanultam meg, hogyan lehet nagyüzemi keretek között édességet gyártani. Persze, ezt a tudásomat már jócskán meghaladta az idő.

– Hogyan keveredett az édesiparba?
– Úgy, hogy az egyik nagyszülőm református lelkész volt, a másik pedig kulák, s ez 1953-ban nem volt jó ajánlólevél. Amikor nyolcadikosok lettünk, kijött egy ember a tanácstól, s az elsők között húzott ki továbbtanulók listájáról. Így a gimnáziumot el kellett felejtenem, a technikumokat viszont már nem figyelték annyira. Teljesen véletlen volt, hogy az édesiparba kerültem. Ha olajipari képzés folyt volna Kaposvárott, akkor oda adom be a jelentkezésemet. Persze, utólag nem bántam meg, hogy így történt: az édesiparban többségében nők dolgoztak, ráadásul egész nap édességek között forgolódtunk.

– Miként lett mégis orientalista?
– Gyerekkorom óta Karl May volt a kedvencem, csak nem az indiános könyveit szerettem, hanem azokat, amelyeket a közel-keleti élményei alapján írt. A szkipetárok földjén, Bagdadtól Sztambulig – ezek olyan művek, amelyek alapján már egész korán eldöntöttem, hogy én is valami hasonlóval szeretnék foglalkozni. Ezért amikor elvégeztem a technikumot, azonnal felvételiztem az ELTE bölcsészkarra. Óriási mázlim volt, mivel épp akkoriban határoztak úgy az ország vezetői, hogy a vidéki diákok továbbtanulását támogatni kell. Így lettem kulák nagyszülő gyanús unokájából egyik pillanatról a másikra tehetséges, segítendő fiatalember. Kicsit ugyan tartottam attól, hogy mit szólnak a felvételi bizottságban az édesipari múltamhoz, de az egyik tanár csak legyintett, s azt mondta: maga előtt már volt itt cipőfelsőrész-készítő és most várunk egy koporsósra. Így aztán egyáltalán nem lógtam ki a sorból. Természetesen török vagy arab szakra szerettem volna kerülni, de abban az évben ilyen nem indult. Az akkor másodéves Chrudinák Alajos tanácsolta, hogy váltsak mongolra, elvégre az is Kelet, aztán majd a megfelelő pillanatban átnyergelek. A vége persze az lett, hogy ott ragadtam.

– Mennyi ideig élt Mongóliában?
– Ha az összes ott tartózkodásomat összeadjuk, akkor évekig. Egészen más világ volt, mint amit addig megszoktam. Ma Ulánbátorban metró épül, de akkoriban még házakat sem nagyon lehetett ott látni. Az emberek többsége jurtákban élt, lovak, kutyák és birkák között. Amikor megérkeztem, azt hittem, tudok valamelyest a nyelvükön, de kiderült, hogy azt a változatot beszéltem – és azt is csak fonetikusan – amit ők kizárólag írásra használnak. Nagyjából olyan volt, mintha Rómában latinul próbáltam volna megértetni magam. Egy évbe telt, amíg elsajátítottam a nyelvüket. Addig is történt néhány vicces eset. Egyszer például egy lakótelepen a Pravda helyi tudósítója mellé költöztem. Az orosz pasas nagyon megörült nekem, vodkával várt, majd megkérdezte, hogy szeretem-e a klopot. Nem tudtam mi az, nem akartam megsérteni sem, rábólintottam hát, hogy persze. Na, felelte, akkor te itt jól fogod érezni magad. Ennyiben maradtunk. Aznap éjszaka aztán arra ébredtem, hogy valami irtózatosan a nyakamba harap. Lámpát gyújtottam, s láttam, hogy hemzseg a szoba a poloskáktól. A rémülettől félőrülten átrohantam a szomszédomhoz, s átrángattam, de ő csak ásított, s a bogarakra mutatva annyit mondott: klop. A vége az lett, hogy vízzel teli konzervdobozokba állítottam az ágy lábait, így legalább nem tudtak felmászni a kis vérszívók.

– Netán ez az élmény adta az ötletet a világjáró bogarász detektív figurájához, Leslie L. Lawrence-hez?
– Nem, ezt a hősömet Kaszab Zoltán, a Nemzeti Múzeum igazgatóhelyettese alapján mintáztam. Ő valóban bogarász volt, s egyszer Mongóliában tolmácsként kísértem el egy gyűjtőútjára. Fantasztikus módszerekkel és csapdákkal dolgozott. Amikor később Lawrence személyiségét építgettem, rájöttem, hogy a hősöm nem lehet orintalista, hiszen az nagyon behatárolná a regények helyszínét. Ízeltlábúak viszont mindenhol vannak. Így lett belőle bogarász.

– Mikor kezdett el írni?
– Ha az ismeretterjesztő munkáimat nem számoljuk, az első igazi könyvem 34 éves koromban jelent meg. A sólyom kinyújtja karmait – ez volt a címe és a fiatal Dzsingisz Kánról szólt. Ezt követően írtam még néhány ifjúsági regényt és tudományos-fantasztikus könyvet. Aztán  amikor egyszer a Magvető Kiadóhoz mentem, láttam, hogy az ottani szerkesztő páros lábbal ugrál egy kéziraton. Kiderült, hogy egy magyar szerző krimije az. Elkezdtünk beszélgetni, s nekem valahogy kicsúszott a számon, hogy „ilyet én is tudnék írni”. Nosza, biztattak, számítunk rád. Eltelt néhány hónap, ki is ment a fejemből a dolog. Aztán egyszer csak felhívtak, hogy mi van a regénnyel? Ők ugyanis annyira komolyan vették az ígéretemet, hogy már be is tették az éves tervükbe. Ekkor, 1983-ban írtam meg a Sindzse szeme című könyvet, az elsőt, amelyben Leslie L. Lawrence szerepelt. Óriásit durrant a könyvpiacon, annyian keresték, hogy nem lehetett hozzájutni. Gyorsan megírtam hát a következő regényt, A karvaly árnyékában címmel és a sikeres szerző magabiztosságával besétáltam vele a Magvetőhöz. Kis híján kidobtak. Mit képzelek én, mondták, hiszen nekik éves tervük van! Kiderült, hogy egyáltalán nem érdekli őket az eladott példányszám. Számukra csak az volt a fontos, hogy az állami dotációt elköltsék. Így aztán néhány bolgár, NDK-s és svéd szerző mögött várnom kellett, hogy két év elteltével ismét sorra kerüljek. Hasonló élményeim voltak a Szépirodalmi Kiadónál is, ahol azzal utasítottak el, hogy a regényem nem az a szint, amivel ők foglalkoznának. Nem sokkal később, a rendszerváltás után ugyanők szinte térden állva könyörögtek, hogy söpörjek össze bármit, csak hogy kiadhassák.

– Az ön könyvei mindig tartalmaznak valamilyen kulturális adalékot. Hol egy tibeti kolostor szertartásainak leírását csempészi bele a történetbe, hol a sámándob vagy az áldozókés szerepéről ír hosszasan. Miért tartja fontosnak ezeket?
– Ismereteket szerezni sokféleképp lehet, s ha valaki ezt szórakozva teszi, az abszolút „fájdalommentes”. Nem is hinné, mennyire igénylik és értékelik az olvasók ezeket a plusz információkat. Az emberek többsége sohasem venne a kezébe egy buddhizmusról szóló könyvet, az én kalandregényeim révén mégis érdeklődni kezdenek a keleti kultúra iránt. Előfordult már, hogy egy tanyasi bácsika olyan szakkérdést tett fel a tibeti mitológia témakörében, amire még én sem tudtam kapásból válaszolni.

– Sok története játszódik Tibetben. Mit szól ahhoz, ami mostanság ott történik?
– Együttérzek velük, de az igazság az, hogy ők szúrták el a sorsukat. Amikor ugyanis 1911-ben a kínai polgári forradalom idején a kínaiak hazamentek Mongóliából és Tibetből, a két állam különböző politikát követett. A mongolok gyorsan elrohantak a britekhez és az oroszokhoz, hogy nemzetközi szerződésekkel biztosítsák a függetlenségüket, a tibetiek viszont mindössze néhány katonát állítottak a határra és egyszerűen bezárkóztak. Amikor aztán Kína magához tért és visszament, Mongóliához már nem nyúlhattak, de Tibetet nem védte semmi, oda zavartalanul bevonulhattak. Ahhoz, hogy Tibet ennyi idő után szabad legyen, vagy legalábbis autonóm terület, valami nagyon különleges dolognak kellene történnie. Reménykedni persze lehet, hiszen hol történjenek csodák, ha nem épp Csomolungma, vagyis a Föld istenasszonya lábánál?

Lőrincz L. László

Született: 1939. június 15-én.

Iskolái: ELTE BTK történelem-mongol szak (1957-62)

Pályája: Az MTA Orientalisztikai Munkaközösségének főmunkatársa, az ELTE előadója (1962-1990). Azóta főfoglalkozású író. Összesen kb. 60 szépirodalmi műve jelent meg,

Elismerései: Galaktika-díj (1986), Arany Meteor-díj (1987), Zsoldos Péter-díj (2007).

Iskolái: ELTE BTK történelem-mongol szak (1957-62)

Pályája: Az MTA Orientalisztikai Munkaközösségének főmunkatársa, az ELTE előadója (1962-1990). Azóta főfoglalkozású író. Összesen kb. 60 szépirodalmi műve jelent meg,

Elismerései: Galaktika-díj (1986), Arany Meteor-díj (1987), Zsoldos Péter-díj (2007). Ha az ismeretterjesztő munkáimat nem számoljuk, az első igazi könyvem 34 éves koromban jelent meg fotó: Kallus György -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!