VIP-cellák rabjai

Azt gondolom, hogy a közelmúlt rendőrségi botrányai jószerivel eltörpülnek amellett a korrupciós ügy mellett, amelyet a hazai büntetés-végrehajtás produkált, s amelyben a Budapesti Katonai Ügyészség vesztegetéssel, illetve hivatali visszaéléssel vádol tizenegy személyt. A vádhatóság szerint ugyanis e „csapat” tagjai – köztük ezredesek, tiszt, ügyvédek, civilek (utóbbiak egyike a BM-kórház főorvosa) – jó pénzért különféle előnyöket biztosítottak az elítéltek számára. Az említett főtisztek például soron kívül engedélyeztek a raboknak beszélőt, avagy büntetés-félbeszakítást, aki pedig mélyebben is hajlandó volt a zsebébe nyúlni, az VIP-körletbe kerülhetett, amely egyben különleges kedvezményeket is jelentett. Akadt olyan illető, aki egy, csak a számára kitalált „laboros” munkakörben dolgozott a kórházban, aztán olyan is, aki – „csekélyke” egymillióért – a tököli fiatalkorúak börtönében ülhette le a büntetését, ám a „fizetős” elítélteknek másutt (például Egerben) sem volt rossz dolguk: kétszer annyi beszélő, csomag és szabadság járt, mint azoknak a társaiknak, akik nem akartak (vagy nemtudtak) ilyen anyagi áldozatot hozni. 

A futballcsapatnyi vádlott bukását – ahogyan az egyébként a hasonló esetekben lenni szokott – a mohóságuk okozta. A foglyok ugyanis egy idő után, amikor már milliókat követeltek tőlük, amúgy minden mindegy alapon, feljelentették a társaság tagjait, így aztán megindulhatott az a nyomozás, amelynek során titkosszolgálati eszközöket is bevetettek. Azt hiszem, nagyon naívnak (sőt, már-már együgyűnek) kell lenni ahhoz, hogy valaki azt higgye, a most feltárt esetek példa nélkül állóak, s hogy a börtönélet legundorítóbb jelenségei a hazai büntetés-végrehajtásban ezidáig nem fordultak elő. Dehogynem. Csak éppen nem derülteki ki, vagy ha mégis, villámgyorsan, fű alatt elintézték, elvégre a botrány senkinek sem hiányzik.  

Meglehet, éppen a korábbi oda nem figyelés, az esetleges szemhunyás vezetett el a mostani, szégyenletes eseményekig. S hogy miért tartom ezeket különösen visszataszítónak? Nos, elsősorban azért, mert itt messze nem egyenrangú felek „üzleteltek”, hanem – némi túlzással – korlátlan hatalommal bírók kértek (követeltek?) pénzt a gondjaikra bízottaktól, olyanoktól, akiknek a kiszolgáltatottsága egy kívülálló számára szinte elképzelhetetlen. Noha soha nem voltam a „szemet szemért” elv híve, valahol titkon mégis azt remélem, hogy az ezredes „uraknak” rövidesen alkalmuk és idejük is lesz majd arra, hogy a rácsok másik oldaláról is szemügyre vegyék a börtönök világát. És – természetesen – nem VIP-cellából.