2008.02.24. 15:10
Még Zuschlag is meglepődött - hát még az ügyészség!
Megdöbbentőnek tartja a börtönben raboskodó baloldali politikus az állítólagos kubai ingatlan-ügyleteiről szóló híreket - az ügyészség pedig az állítólagos nyilatkozatot tartja meglepőnek
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség cáfolta, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János bárkinek is interjút adott volna. Dr. Szabó Ferenc megyei főügyész-helyettes a Baon.hu tudósítójának elmondta: „Az ügyészség joga eldönteni, hogy kivel tarthat kapcsolatot az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított. Az ügyészség pedig semmilyen engedélyt nem adott ki arra, hogy Zuschlag János újságíróval kapcsolatot tarthasson.”
Az ügyészi cáfolat azt követően született, hogy egy internetes portál vasárnap reggel állítólagos interjút hozott nyilvánosságra Zuschlag Jánossal. A cikk szerint Zuschlag nem titkolta az internetes portál újságírójának adott interjújában, hogy valóban volt kubai menyasszonya, akit szívből szeretett, de a többi már butaság és megmosolyogtató kitaláció csupán. Ezért – idézzük - „a fél éve raboskodó volt MSZP-s politikus interjút adott. Zuschlag lerántotta a leplet a kubai már-már misztikus bizniszeiről.” Majd hosszú nyilatkozat – interjú? – következett amit Zuschlag János szavaiként tettek közzé a STOP.hu internetes portálon.
Megdöbbentve olvasta a börtönben azon cikkeket Zuschlag János, amelyek az állítólagos és szupertitkos kubai ingatlan-ügyleteiről számoltak be. A kiskunhalasi, ex-honatya ezen már csak mosolyogni tudott. A fél éve raboskodó volt MSZP-s politikus éppen ezért a STOPnak interjút adott. Zuschlag lerántotta a leplet a kubai már-már misztikus bizniszeiről.
"Nem értem ezt az egészet. Megmosolyogtató, hisz itt sok minden össze lett keverve. Hogy szándékosan-e, azt nem tudom. Valóban volt kubai menyasszonyom, ezt nem titkolom, de ennek vége lett. Az ő szülei valóban a diplomáciai testület tagjai voltak. Azon kérdésére, hogy miért nem lett házasság az eljegyzésből, nem kívánnék nyilatkozni, ennek egyszerű emberi okai vannak. Nem azért hiúsult ez meg, mert nem jött össze az állítólagos kubai ingatlanvásárlásom. Soha nem is vettem kint ingatlant, nem is állt szándékomban és másoknak sem intéztem kubai palotákat. Itt feltehetőleg valami zavar keletkezhetett, hogy már egy ilyen ügyet is rám akarnak varrni" - mondta Zuschlag János.
Az nyílt titok, hogy évekkel ezelőtt több, a kubai nagykövetség bizalmát élvező üzletember kereskedett vagy épp próbált üzletelni régi lepukkant és már-már omladozófélben lévő ingatlanokkal. Sőt, külön delegáció is alakult a karibi térségben lévő kommunista állammal való kapcsolattartásra. Így a vállalkozók csak jöttek-mentek Budapest és Havanna között. A tengerparti nyaralókat pedig már tízezer dollárért meg lehetett szerezni. Volt, aki vett, míg mások nem éltek ezzel a nagy befektetési lehetőséggel.