2008.02.02. 06:00
Gátlástalanul lopkodnak a munkahelyi hűtőből
Olvasónk reggelente beteszi otthonról hozott ebédjét a munkahelyi közös hűtőszekrénybe. Számos esetben hűlt helyét találja. Ez nemcsak vele esik meg. Mit lehet tenni?
Valóban lopások történnek – mondták a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Tízezer forintos értékhatárig ez szabálysértés. Ha viszont a jogtalanul eltulajdonított tárgy értéke ennél magasabb, bűncselekmény. Az ismeretlen tettest a kárvallott feljelentheti a rendőrségen. A gyakorlatban persze nem valószínű, hogy néhány lábosnyi ebéd miatt a hatóság kezét-lábát összetöri a tettesért. Nyilván posztos őrt sem fognak a jövőben a hűtőszekrény mellé állítani. Értékesebb holminál persze más a helyzet. Akkor már érdemes megtennünk a feljelentést. Jogunk van a rendőrséghez fordulni. Akkor is, ha a nyugalom védelmére hivatkozva főnökünk ezt megakadályozná. Éppen neki kellene egyébként mindent megtennie azért, hogy munkatársai biztonságban érezzék személyes tárgyaikat. Ez a nyugalom záloga.
A jó munkahelyi légkör és a felettesünkkel való kiegyensúlyozott viszony érdekében persze érdemes előbb hozzá fordulnunk. Kikérhetjük véleményét: ő mit csinálna? Lehetséges, hogy éppen ő kezdeményezi majd: jelentsük fel az ismeretlen tolvajt – így a jogász. Szintén megoldás lehet, hogy megkérünk egy kollégát, aki közel ül a hűtőgéphez: nyissa ki a szemét, hátha lát gyanúsan sertepertélő alakot a frizsidernél.
Jogi tanácsadónk egyik ismerősénél úgy vágta át a gordiuszi csomót a munkahelyi vezető, hogy eladta és elszállíttatta a hűtőt. Így abból nem lehetett lopni – igaz, romlandó élelmiszert sem tudtak tartani a munkahelyen. A stílus kissé a téves óvodai nevelésre emlékezhet: ha bárki rosszalkodik, senki nem játszhat.