Fischer Iván: állandóan újítani kell

[caption id="" align="alignright" width="260"] Fischer Iván két évre a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezetője lesz
[/caption]– Számított a díjra?
– Nem igazán. Sok tényező szerencsés együttállása kellett hozzá: egyrészt jó állapotban van a zenekar, a 20–25 év munkája most hozza meg a gyümölcsét, másrészt a holland hangmérnökök, akikkel 15 éve dolgozunk, nagyon szép hangzást alakítottak ki. Természetesebb, analóg technikával veszik fel a lemezeket. A Művészetek Palotájában pedig egész jó hangzást sikerült létrehozni. A felvétel olyan, mint egy filmforgatás: nehéz előre elképzelni a végeredményt, hiszen az utómunka még hátravan.

– Függ a felvétel minősége a zenekar hangulatától?
– Oda, ahol mi dolgozunk, az ország rossz közhangulata, amiről gyakran hallani, egyáltalán nem szűrődik be. A Fesztiválzenekar olyan, mint egy boldog sziget, egy különleges oázis.

– Mennyi szigor kell egy ilyen teljesítményhez?
– Jó hangulatban és humorral is lehet úgy dolgozni, hogy közben magasan tartsuk a mércét, és mindenki igényesen álljon hozzá a közös muzsikáláshoz. Nálunk sokat nevetnek, mosolyognak az emberek, miközben koncentrálnak is.

– És a közönség? Emlékszem, volt egy koncertje, amikor leállította a zenekart, mert a közönség hangosan köhécselt.
– Ez egy véletlen incidens volt, egyáltalán nem jellemző. Minden koncertünket háromszor játsszuk el, több ezer ember előtt. A közönség jó hangulatú klubbá formálódott: megismerik egymást, találkozgatnak szünetben, mint egy futballcsapat körül a szurkolók. És ami a legfontosabb: újra jönnek. A kisgyerekeknek szóló kakaókoncertjeinken mindig megkérdezem hangverseny előtt, hogy ki volt már itt. Az arány nem változik, a gyerekek kétharmada, háromnegyede arra a kérdésre teszi fel a kezét, hogy már voltak kakaókoncerten. Ez önmagáért beszél. Ez a legjobb visszajelzés.

Fischer Iván

1951-ben született Budapesten.

Hans Swarowsky bécsi karmester osztályában szerzett diplomát, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott.

1976-ban megnyerte a londoni Rupert Foundation karmesterversenyt, ezután a világ számos zenekarát vezényelte.

1983-ban megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart.

Zeneigazgatója volt a brit Northern Sinfoniának és a Kent Operának, első vendégkarmestere a Cincinnati Szimfonikus Zenekarnak.

2001-től 2003-ig a Lyoni Nemzeti Operaház zeneigazgatói posztját töltötte be. Alapítója a Magyar Mahler Társaságnak, patrónusa a Brit Kodály Akadémiának.

Díjai: Magyar Köztársaság elnökének Arany Emlékérme, Davosi Világgazdasági Fórum Kristálydíja, Kossuth-díj, a magyar kultúra követe, a francia állam a Chevalier des Arts et des Lettres címmel tüntette ki.

– A világ legjobb zenekarait vezette már. Lát különbséget az egyes nemzetek zenészei között?
– Az amerikaiak jól szervezettek, fegyelmezettek, pontosak, viszont tényszerűen zenélnek, pontosan azt csinálják, amit elvárnak tőlük. A németek spontánabbak, kreatívabbak, több érzelemmel játszanak, önállóak, az egyéni kvalitás magasan van, de problematikusabb az összjáték.

– Ősztől a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekarnak lesz a vezetője.
– A zenekar kiváló zenészekből áll, valamikor Doráti Antal volt sokáig a zeneigazgatójuk, őt követte Rosztropovics, Leonard Slatkin, és most utódot keresnek.

– Milyen változást jelent ez az ön életében?
– Csak két évre vállaltam el a munkát, amíg megtalálják a végleges vezetőjüket.

– Hogy sikerült 1983-ban egy intézményektől független zenekart megalapítani?
– Történelmi pillanat volt. Sokan a rendszerváltás előszelének tekintették. Az összes intézmény állami volt, és néhány reformgondolkodású ember úgy gondolta, hogy engedni kell egy alulról jövő vállalkozást. A közönség ezt úgy üdvözölte, mint egy új korszak első kezdeményezését. Ezért is lett ilyen ünnepélyes pillanat az első koncert 1983 karácsonyán. Csatát nyertünk, hiszen egy privát kezdeményezésnek sikerült lábon maradnia. Igaz, akkor csak az lebegett a szemem előtt, hogy egy jól dolgozó, igényes, odaadó társulatot hozzak létre. Nem számítottunk rá, hogy a koncertjeinket és a lemezeinket a világon mindenhol ünnepelni fogják. Ez minden várakozást felülmúlt.

– Hogyan lehet megtartani a nemzetközi figyelmet?
– Állandóan újítani kell. Egy ilyen intézmény azzal a veszéllyel néz szembe, hogy a tevékenysége rutinná válik, veszít a frissességéből. Folyamatosan változásokon töröm a fejem, hogy a zenekar újító jellege fennmaradjon. Még sok meglepetés várható.

– Hogy látja a magyar komolyzene jelenlegi helyzetét?
– Sokan vészharangokat kongatnak, nem tudom, hogy miért. A Fesztiválzenekar hazai és nemzetközi közönsége nő, és rengeteget fejlődött a zenei élet is körülöttünk. A magyar zenészek egyre inkább bekerülnek a nemzetközi vérkeringésbe, ezáltal egy kicsit csökken az izoláltság. Ha átlépjük a határt, rögtön megérezzük, hogy külföldön más értékek szerint mérnek. Minden fiatalnak azt tanácsolom, hogy menjen külföldre tanulni, ismerkedjen más trendekkel, irányzatokkal, mert a belterjesség egy fiatal zenész számára nagyon veszélyes. Ki kell nyitni az ablakot, és ki kell szellőztetni a magyar zenei életet.

Hans Swarowsky bécsi karmester osztályában szerzett diplomát, majd két évig Nikolaus Harnoncourt asszisztenseként dolgozott.

1976-ban megnyerte a londoni Rupert Foundation karmesterversenyt, ezután a világ számos zenekarát vezényelte.

1983-ban megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart.

Zeneigazgatója volt a brit Northern Sinfoniának és a Kent Operának, első vendégkarmestere a Cincinnati Szimfonikus Zenekarnak.

2001-től 2003-ig a Lyoni Nemzeti Operaház zeneigazgatói posztját töltötte be. Alapítója a Magyar Mahler Társaságnak, patrónusa a Brit Kodály Akadémiának.

Díjai: Magyar Köztársaság elnökének Arany Emlékérme, Davosi Világgazdasági Fórum Kristálydíja, Kossuth-díj, a magyar kultúra követe, a francia állam a Chevalier des Arts et des Lettres címmel tüntette ki. Fischer Iván két évre a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezetője lesz -->