Hírek

2008.01.05. 16:16

Veres nem engedne a szigorból

Veres János pénzügyminiszter az jósolja, idén már érezhető lesz valami a megszorítások jótékony hatásaiból. Ennek ellenére csak verítéket ígérhet, a gazdaság kifehérítését, szigorúbb ellenőrzéseket. És némi járulékcsökkentést.

Dutka Noémi – Tibay Gábor

A kormány nem fogja kipótolni az orvosok és az egyetemek kieső pénzét, ha a vizitdíjat és a tandíjat elviszi a népszavazás - mondja Veres János pénzügyminiszter.


– A miniszterelnök a napokban értékeli a tárcák munkáját. Ön hogyan vélekedik a minisztériumáról?

– Amit 2006 nyarán vállaltam, azt teljesítettük. Megalkottuk az Új Egyensúly programot, majd a konvergenciaprogramot és kiegészítéseit. A szigorú költségvetési gazdálkodás eredménye, hogy visszanyertük a befektetők bizalmát, és a tavalyi évben számottevően kisebb kamatkötelezettség terhelte Magyarországot. Részben az elért többletbevételeknek, részben a kiadások mérséklésének köszönhetően sikerült elérnünk, hogy az év végére az uniós normák szerint számított államháztartási hiány hat százalék alá mérséklődött. Megalapozott és reális alapokon nyugvó programokat dolgoztunk ki, amelyeket elfogadott az Európai Unió is. Emellett új vagyontörvényt alkottunk, s a parlament asztalán van már az új közpénzügyi szabályozásra vonatkozó törvényjavaslat, amely nagyban elősegíti a pontosabb költségvetési tervezést. Jelentős lépéseket tettünk a gazdaság kifehérítésének irányába. A fokozott ellenőrzések legalább ötvenmilliárd forintot hoztak a költségvetés konyhájára.

– Az emberek nagy része ebből semmit nem érzékelt az elmúlt évben. Azt viszont észrevette, hogy a fizetése jóval kevesebbet ért, mint egy évvel korábban, ezért vagy lemondott a költekezésről, vagy felélte a tartalékait, a legrosszabb esetben pedig hitelből fedezte a hiányzó forrásokat. Mitől lennének ők bizakodóak?

– Attól, hogy az idén már kismértékben emelkedhetnek a reálbérek, a reálnyugdíjak és némileg a fogyasztás is bővülhet. A kiigazítás, a korrekció jelentős részén túl vagyunk, sikeres volt. Egészségesebb pályán növekedhet a gazdaság, és ennek eredményeit, ha nem is azonnal, de a lakosság is érezni fogja.

– Várható-e a jövőben az adóterhek jelentősebb csökkentése, vagy a költségvetési szigor mellett továbbra is a rendszer finomhangolása zajlik?

– Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy engedhetne a szigorból. Így a kérdést nem érdemes vagylagosan feltenni. Úgy kell változtatni az adózáson, hogy a szigorból nem engedünk, amíg nem sikerül három százalék alá szorítani a költségvetés hiányát. Hozzáteszem: idén januártól érzékelhetően csökkent az adóterhelés. A magánszemélyeknél harmincmilliárd forinttal több marad azáltal, hogy kedvezőbb lett az adójóváírás rendszere. A vállalkozásoknak – bizonyos feltételek mellett – ötvenmilliós adóalapig csak tíz százalékos társasági adót kell fizetniük. Emellett 2009-ben további érdemi változások történhetnek. Megfontolandónak tartjuk például a Versenyképességi Kerekasztal járulékcsökkentésről szóló javaslatát.

– A szakértők 8-10 százalékos járulékmérséklést szorgalmaznak.

– Elképzelhetőnek tartjuk a csökkentést, de nem a fenti mértékben.

– Mekkora mértékben?

– Kisebben. Ezt csak a január végi tárgyalások után lehet számszerűsíteni.
– De lesz csökkentés 2009-től?

– Igen, erre lehet számítani.

– A kerekasztal javaslata szerint az áfa emelésével teremtenék elő a járulékcsökkentéshez szükséges többletforrásokat, bár az élelmiszerek áfáját mérsékelnék. Mit szól ehhez?

– Szakértőink már számolják, milyen hatása lenne az intézkedéseknek. Konkrétumokat még nem tudok mondani.

– Ami a szigort illeti: mit gondol, ténylegesen van-e hozadéka az olyan intézkedéseknek, hogy a szomszéd csak akkor segíthet a házépítésnél, ha szerződést köt a házigazdákkal, vagy kiváltja az alkalmi munkavállalói könyvet?

– Visszakérdezek. Önök szerint teljesen természetes, hogy Magyarországon az építőiparban csak a tevékenységek egy része közteherköteles? Szerintem nem. Az elmúlt évben a bérmegállapodásoknak köszönhetően rengeteget tisztult az építőipar. Érdemes azonban a megmaradó kiskapukat is bezárni. Nagyon sok esetben ugyanis a kaláka címén folyó házépítés valójában köztehermentes fusizás.

– Hol válik el a kettő?

– A családnál. Ha a segítő nem rokon, igazolni kell azt, hogy megfizetik utána a közterhet.

– Nem a kisembereken való újabb csavarás ez?

– Nem, ez csak a szabályok betartása. Nem lehet olyan tevékenység Magyarországon, ahol ezt ne követelnénk meg. Nemcsak a házépítésekre, hanem például a szüretelésre is ugyanezek a szabályok vonatkoznak.

Veres János pénzügyminiszter

Az idén 51 éves Veres János Nyírbátorban született, a debreceni Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki, majd az akkori Marx Károly Közgazdasági Egyetemen szakközgazdászi diplomát szerzett. Az MSZMP-be 1979-ben lépett be, egészen a nyírbátori első titkári székig vitte. Az MSZP alapító tagja, 2004 óta a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke. 1994 óta országgyűlési képviselő.

A Gyurcsány-kormány első ciklusától politikai államtitkári minőségben kormányfői kabinetfőnök, majd 2005. áprilisától pénzügyminiszter. Nős, két gyermeke van

– Csak idő kérdése, de lesz népszavazás a Fidesz vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat eltörölni szándékozó kérdéseiről. Mi lesz, ha az emberek nemet mondanak a fentiekre?

– Jelenleg mindhárom jogcímen beszedett források az adott intézmények bevételeit képezik a központi finanszírozás mellett. Nincs olyan kötelezettség, hogy a központi költségvetésből kell pótolni a kieső bevételeket, ha a népszavazáson az állampolgárok az említett díjak eltörléséről döntenének.

– Mi lesz, ha enélkül nem tudnak működni az intézmények?

– A kieső összeggel kevesebb forrásból kell majd gazdálkodniuk a háziorvosoknak, a kórházaknak, a főiskoláknak, egyetemeknek. Nem fogunk a bevételpótlás érdekében adót emelni. A kezdetektől fogva világossá tettük: minden, az említett díjakból származó forrás helyben maradt. Még csak gondolkodni sem kívánok arról, miből lehetne pótolni a kieső bevételeket.

– A reformtárgyalások során sokaknak úgy tűnt, hogy a szocialista frakció nem eléggé egységes. Mégis minden javaslat átment az Országgyűlésen. Kitart-e ez a lendület a ciklus végéig?

– A lendület nem visz előre, de a tudatos, végiggondolt politizálás igen. Aki azt hitte, széthúz a képviselőcsoport, az nem ismeri a frakciót. A kérdések végigtárgyalásával, sok vitával mindig el lehetett jutni a jó döntésekhez. Természetes, hogy eltérő vélemények vannak, de a végére közelednek az álláspontok.

– Az elmúlt hónapokban több ügy miatt támadták, egyebek között volt üzlettársa, Kabai Károly és volt támogatója büntetőügyeivel, egykori cégével kapcsolatos törvénysértéssel. Hogyan érintik ezek?

– Egyszerűen: bíróságon vannak ezek az ügyek. Aki engem rágalmaz, annak az igazságszolgáltatás előtt kell bizonyítania, legyen szó akár újságíróról, lapról, képviselőről vagy magánszemélyről.

– Ez a kérdés technikai oldala, de személyesen hogyan éli meg mindezt?

– Mérhetetlenül alantas dolognak tartom, hogy vannak olyanok, akik nem szemtől szemben állnak le velem vitatkozni, hanem például a fiaimat keverik bele olyan ügyekbe, amelyekhez semmi közük nincs. Kívánom mindenkinek, akik ezeket a vádakat hangoztatják, hogy a saját bőrükön, a saját családjukon tapasztalják meg, mit jelent ez. Ami az egykori cégem partnerei által elkövetett szabálytalanságokat illeti: a parlamenti bizottsági meghallgatáson minden kérdésre válaszoltam. Azzal, hogy a Fidesz szóvivője azóta is bizonyítottan adócsaló cégnek nevezi az egykori vállalkozásomat, nem tudok mást tenni, mint hogy bíróság elé viszem az ügyet. A támadások azt is mutathatják, hogy vannak, akik veszélyes ellenfélnek tartanak. De nem fogom hagyni magam.

– Odahaza ki a pénzügyminiszter?

– Otthon is én vagyok. A kezdetektől fogva az én feladatom volt a családi költségvetés fő számainak kialakítása.

– Háztartási naplót is vezet?

– Régebben vezettem, főleg, a vállalkozásunk idején. Most már nem vezetek.

– A pénzügyminiszter fizetése is kevesebbet ért tavaly. Ön hogyan vészelte át a jövedelemcsökkenést? Le kellett-e mondania valamiről?

– Amiről le kellett mondanom, az a sok hivatali elfoglaltság miatt a barátokkal, a családdal töltött idő egy része. Jövedelem-kiesés nálunk is volt, ez a megtakarítás csökkenésében jelent meg 2007-ben.

A Gyurcsány-kormány első ciklusától politikai államtitkári minőségben kormányfői kabinetfőnök, majd 2005. áprilisától pénzügyminiszter. Nős, két gyermeke van -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!