Hírek

2007.12.19. 15:43

Plusz kétmilliárd közmunkára

A téli-tavaszi közmunkaprogram közel 2 milliárd forintos bővítéséről döntött Lamperth Mónika, szociális és munkaügyi miniszter. Így lehetővé vált, hogy június 10-ig meghosszabbítsák 7600 közmunkás foglalkoztatását több mint 900 településen.

T. M.

A leghátrányosabb helyzetű kistérségek és a pólusvárosok álláskeresőit segítő pályázati kiírásra eredetileg 2,5 milliárd forintos keret állt rendelkezésre. A Munkaerőpiaci Alap év végi maradványa azonban lehetővé tette újabb források bevonását, és így a program meghosszabbítását. A pótlólagos források bevonását a beérkezett igények nagy száma, valamint szakértői javaslatok indokolták. A program sikere azt bizonyítja, hogy az önkormányzatok nyitottak a közmunkára a téli-tavaszi időszakban is: a pályázók a szociális gondoskodás megszervezésében és az intézmények belső felújításában kapnak segítséget. A nyertesek a támogatás teljes összegét bérekre és járulékokra költhetik, hiszen a náluk alkalmazott közmunkások már rendelkeznek szerszámmal, munkaruhával. A foglalkoztatás időtartamának meghosszabbítására a pályázóknak pontos munkaprogramot kell benyújtaniuk meghívásos pályázat keretében.

Ezzel a támogatással 13,5 milliárd forintra nőtt a közmunkaprogramok értéke 2007-ben. A tizenkét különféle közmunkaprogramban 23 ezer ember talált átmeneti megélhetést. A három-nyolc hónapos időszakban legalább a minimálbért megkeresték. Mintegy 3000 közmunkás kapott a programokhoz kapcsolódó szakmai, vagy szakmai jellegű képzést is. A támogatások csaknem kétharmada a leghátrányosabb és a munkaerő-piaci szempontból legnehezebb helyzetű kistérségekbe jutott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!