Hírek

2007.10.02. 09:45

Koreai csúcs hamis felhangokkal

Másodszor találkozik Észak és Dél-Korea első embere azóta, hogy a koreai háború 1953-ban fegyverszünettel véget ért.

BAMA

Békét a felek azóta sem kötöttek, jelenleg is ez a megállapodás van érvényben. A tűzszünet utáni első csúcstalálkozóra hét évvel ezelőtt került sor. Ro Mu Hjon dél-koreai elnök kedden érkezett az észak-koreai fővárosba, ahol a két ország vezetői háromnapos csúcsértekezletet tartanak. A déli államfő úgy nyilatkozott: látogatása a kommunista országfélben lehetőséget nyit a több mint fél évszázada megosztott Koreai-félsziget békéjének helyreállítására, és az ellenségeskedés beszüntetésére.

Phenjan egyik főterén kivezényelt tömeg zászlólengetéssel köszöntötte Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt és a déli vendég Ro Mu Hjont. A dél-koreai elnök autókonvojjal utazott, és a két ország közötti határvonalon gyalog ment át – adta hírül a BBC News. Szemtanúk szerint a találkozó hangulata korántsem olyan felszabadult, mint 2000-ben, amikor a korábbi dél-koreai elnök Kim De Dzsung látogatott északra. A két vezető akkor közös autóval érkezett az ünnepségekre, és jó párszor összeölelkezett a tömeg előtt. Dél-koreai elemzők szerint ez nem csoda: szerintük Ro Mu Hjon a látogatással csak a közelgő választások miatt szeretne jó pontokat szerezni pártjának, hiszen az ázsiai országban népszerű az újraegyesítés gondolata. Az észak-koreai elnökről pedig az az általános közvélekedés, hogy béke helyett célszerűbbnek tartja fenntartani országa katonai fenyegetését, így kicsikarva a gazdasági segélyeket és egyéb engedményeket a déli szomszédtól.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!