Hírek

2007.10.23. 05:52

Hódítóúton a pálinka

Rangja lett a pálinkának: az öt évvel ezelőtt elfogadott pálinkarendelet hatására a boltok polcain a cukrozott, ízesített italokat felváltották a tisztán gyümölcsből készült, minőségi termékek. A pálinkázás ennek megfelelően már nem a gyors berúgást szolgálja, hanem az ünnepi pillanatok méltó megkoronázását.

Németh Márk

[caption id="" align="alignleft" width="250"] A pálinka adottságai alapján lehet esély arra, hogy hasonló karriert fusson be, mint a whiskey, a tequila és a vodka
[/caption]Bugaci lófingató, kerítésszaggató, guggolós - az elnevezések tükrében a pálinka a közelmúltig inkább a gyors lerészegedés eszközeként, és nem egy kellemes ízélményt nyújtó, minőségi röviditalként volt a köztudatban. Főként, ha figyelembe vesszük az égetett szesz, cukor és aroma összetételű pancsokat, amelyeket egészen öt évvel ezelőttig pálinka néven lehetett árulni. Ekkor azonban, 2002 nyarán elfogadtak egy rendeletet, amely alapjában változtatta meg a hungarikummal kapcsolatos közvélekedést. A szabályozás szerint annak hatályba lépése óta pálinka elnevezéssel csak a kizárólag Magyarországon termett és termelt gyümölcs felhasználásával készült, hazánkban cefrézett, párolt, érlelt és palackozott italt lehet illetni. Nem tartalmazhat semmilyen hozzáadott anyagot, így cukrot, ízesítőt és színezéket sem. Sikerült azt is elérnie hazánknak, hogy az egész Európai Unióban csak mi használhassuk a pálinka elnevezést.

Innen kezdődik a sikersztori, öt év alatt gyökeresen megváltozott a magyarok viszonya a nemzeti italhoz. Ráadásul mára a pálinkakészítés vált a magyar élelmiszeripar egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatává. A szigorú szabályozás hatására megtisztult a piac, szép lassan eltűntek a kommersz löttyök, és a gyártók megjelentek az igazi, tiszta minőségi pálinkákkal. Ez persze az árakban is tükröződött, korábban hét-nyolcszáz forintért is lehetett kapni gyümölcs ízesítésű röviditalokat, az igazi pálinka üvegenkénti ára azonban gyakran a négy-ötezer forintot is meghaladhatja. Az ital alkoholtartalma is „finomult”, ötven százalék helyett manapság már inkább a negyven százalékos a megszokott. „Évente mintegy 1,3 millió liter pálinkát gyártanak hazánkban, az egy főre eső pálinkafogyasztás évek óta nagyjából hat deciliter körül stagnál” – mondta lapunknak Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója. A fogyasztói szokások azonban az elmúlt évek során fokozatosan megváltoztak. Kezd tudatosulni a magyar fogyasztókban, hogy a pálinka a kulturált ünneplést, az ízek élvezetét szolgálja, és nem azt, hogy minél gyorsabban berúgjanak tőle az emberek. Ehhez természetesen hozzájárulnak a hungarikumot népszerűsítő, ismertető rendezvények, fesztiválok, amelyekre évente tízmillió forintot költ az Agrármarketing Centrum (AMC).

Bujdosóné Kertész Judit, az AMC munkatársa lapunkank elmondta, hogy a közelmúltban Budapesten megtartott Pálinka Promenádhoz hasonló események célja, hogy a közönség megismerkedhessen a minőségi pálinkákat készítő gyártókkal, és megtanulhassa a kulturált pálinkafogyasztás szertartását. Gráf József agrárminiszter, a Magyar Pálinka lovagrend tagja a napokban közölte, hogy idén az ismertség növelésére az eddigieknél jóval több, mintegy 50 millió forintot költhetnek promócióra. „Mostanra sikerült elérni, hogy a pálinka rangot kapott. Ez azért fontos, mert a nemzetközi piacon iscsak azok a termékek válhatnak sikeressé, amelyeket a saját hazájukban elfogadnak, szeretnek” – emelte ki Vértes Tibor, az egyik legnagyobb gyártó, az Agárdi Pálinkafőzde főzőmestere. És a pálinka adottságai alapján lehet esély arra, hogy hasonló karriert fusson be, mint a whiskey, a tequila és a vodka. Sőt, az előbbiekkel ellentétben nem gabonából, hanem ízgazdag gyümölcsökből készül. De még az út legelején jár hazánk e téren, az export mennyisége gyakorlatilag elhanyagolható. Vértes Tibor azonban bízik benne, hogy a minőségi magyar pálinka a külföldi piacon is elismert lesz előbb vagy utóbb, véleménye szerint a népszerűsítésében a gyártókon, a szakmán és a fogyasztókon kívül az államnak is még jelentősebb szerepet kellene vállalnia.

Tilos jégbe hűteni és lehúzni!

Számos tévhit kering a pálinka fogyasztási módjait illetően, a közhiedelemmel ellentétben ugyanis a nemes nedűt nem szabad jégbe hűteni, és szintén nem szokás egy húzásra meginni. Ezzel szemben szobahőmérsékleten javasolt fogyasztani, öblös pohárkából, hogy felszabadulhassanak az illat- és ízanyagok. Miután a poharunkba került az ital, körkörös mozdulatokat téve a kezünkkel meggyőződhetünk az ital tisztaságáról, áttetszőségéről. Ezután az orrunké a főszerep, a pohár felé hajolva lélegezzük be a felszabaduló gyümölcsillatot. Csak ezután jön maga a kóstolás: apró kortyokat vegyünk a szánkba, és ne nyeljük le azonnal, hanem a borhoz hasonlóan ízlelgessük a nyelvünkkel. A jó pálinkában félreérthetetlenül felismerhetjük annak a gyümölcsnek az aromáját, amelyből készítették. Nagyon fontos, hogy a pálinkaivásra ne kapkodva kerüljön a sor, adjuk meg a módját, hogy nyugodtan átadhassuk magunkat a minden érzékszervünket megmozgató élvezetnek. Természetesen módjával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!