Hírek

2007.05.16. 18:59

Újabb móri gyanúsított került rendőrkézre

Z. M.

Újabb, a móri bankrablás elkövetésével gyanúsítható személyt fogtak el tegnap a rendőrök. Ezt Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője jelentette be, ám sem a kedden történt elfogás körülményeiről, sem a gyanúsított személyéről egyelőre nem közölt semmit. Annyit elmondott: a részletekről a nyomozás befejezése után nyilatkozik a rendőrség. A Független Hírügynökség meg nem erősített információi szerint az őrizetbe vett férfi nem budapesti.

Mint ismert: az öt évvel ezelőtti, nyolc ember lemészárlásával, és 7,3 millió forint elrablásával járó móri bankrablás ügyében idén januárban történt a legutóbbi fordulat. A Nemzeti Nyomozó Iroda januárban jelentette be: összefüggés van a móri bankrablás és a 2003. július 24-én elkövetett veszprémi postásgyilkosság között, a móri bűncselekménnyel pedig meggyanúsítottak két lehetséges elkövetőt, N. Lászlót és W. Róbertet.

A két korábban bíróság elé került férfi közül Kaiser Edét 2005 októberében jogerősen is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla a móri bűncselekményben, az ítélet szerint Kaiser a pénzintézet ajtajánál őrködött, miközben ismeretlen társa megölte áldozatait. Hajdú László ügyében ugyanakkor új eljárás lefolytatását írták elő, amely jelenleg is tart a Fővárosi Bíróságon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!