Hírek

2007.04.06. 16:57

Megvan a kétszázezer aláírás a szovjet emlékmű ellen

BAMA

Több mint 200 ezer támogató aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy népszavazást tűzzenek ki a Szabadság téri szovjet emlékmű ügyében. A két kezdeményező szervezet nem magát az emlékművet kifogásolja, hanem azt, hogy ezen a téren áll.

A hírt a kezdeményező Deport 56 és az aláírásgyűjtést szervező Magyarok Világszövetsége vezetői jelentették be. A népszavazásra feltenni kívánt kérdés: "Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Budapest főváros felszabadításánál elesett szovjet katonák emlékének megörökítéséről szóló, 1945. évi IX. törvényt?" Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke azt mondta: tudomásukra jutott, hogy a kormány a parlament elé készül terjeszteni egy olyan törvénycsomagot, amelynek elfogadása esetén hatályon kívül helyeznék ezt a törvényt, így a népszavazás okafogyottá válna.

Ezek is érdekelhetik