Hírek

2007.04.26. 13:45

Kompromisszumos rendszert javasol az SZDSZ

A Liberális Egészségügyi Tanács tíz pontból álló nyilatkozatot fogadott el, amely tartalmazza az SZDSZ-nek a biztosítási rendszer átalakítására vonatkozó elképzeléseinek alapelveit, így azt is, hogy a biztosítottak vegyes rendszerben választhatnak az állami biztosító és a magánbiztosítók között - közölte Kóka János pártelnök.

BAMA

A nemzeti kockázatközösségen és társadalmi szolidaritáson alapuló egészségügyet szeretnének, amely a szolgáltatók és a biztosítók versenyére épül, az állam pedig szabályozással és szigorú felügyelettel garantálja, hogy a biztosítók ne válogathassanak a betegek között - közölte Kóka János. Horváth Ágnes ismertette a liberálisok által javasolt kompromisszumos vegyes modell elemeit, amelyben az Egységes Nemzeti Kockázatközösség Alap (ENKA) fejkvóta alapján osztaná el a befizetett járulékot a biztosítók között, az állami biztosító pedig egy lenne a biztosítók között.

Kóka János kérdésre elmondta: az SZDSZ javaslata tartalmazza mindazokat a szempontokat, amelyeket a liberálisok és szocialisták közösen el szeretnének érni, ezért abban bízik, hogy ezt a koalíció tárgyalóalapnak fogadja el. Az egyeztetések a jövő hét végén kezdődnek.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!