Hírek

2007.03.06. 16:04

Szigorú biztonsági intézkedések Ragyás Tóni gyilkosainak perén

Kedden a Fővárosi Bíróságon megkezdődött M. Róbert és társainak büntetőpere. A huszonhét vádlottas per első tárgyalásán maszkos kommandósok vizsgálták át a terembe érkezőket, akiknek még a táskájába is belenéztek.

BAMA

A rendőrség videokamerával figyelte a teremben történteket, a vádlottakra golyóálló mellényt viselő büntetés-végrehajtási őrök vigyáztak. Jól jellemzi a pert, hogy a Fővárosi Bíróság legnagyobb esküdtszéki tárgyalójában csak kisebb átalakítás és asztalrendezés után fértek el a védők. M. Róbert és társainak terjedelmes, több vádpontból álló vádiratában többek között az alvilágban „Ragyás Tóniként” ismertté vált H. Antal megölése és a 2004. júniusában egy XV. kerületi lövöldözés is szerepel.

A vád szerint M. Róbert egy bűnszervezetet hozott létre, amely ezer főt is mozgathatott volna. Az alvilágban csak „fekete sereg” néven ismert csoport vezetőjét, M. Róbertet az ügyészség többek között azzal vádolja, hogy egy korábbi sérelmét megtorolandó ő adott megbízást H. Antal megölésére. A gyilkosság 2003. augusztus 27-én történt, Ragyás Tóni a helyszínen életét vesztette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!