Hírek

2007.03.03. 18:15

A sérült tűzoltóknak is kellett vizitdíjat fizetniük

Megfizettették a vizitdíjat azokkal a sérült tűzoltókkal, akik a budapesti EGIS Gyógyszergyár péntek esti oltása közben szenvedtek kisebb balesetet.

Vég Márton

Csak a 300 forintos vizitdíj befizetése után látták el az EGIS Gyógyszergyár péntek esti oltása közben könnyebben megsérült négy tűzoltót a budapesti Szent László Kórházban. „Mind a négy tűzoltó a nyakán szenvedett első fokú marásos sérülést. Minimum furcsának nevezhető, hogy vizitdíjat kellett fizetniük a kollégáimnak ahhoz, hogy megkapják a kötést a nyakukra” – mondta lapunknak Molnár Péter. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője szerint mentesség illetné meg a lánglovagokat, hiszen szolgálat közben érte őket a baleset és az életüket kockáztatták. Egyébként a kórházban először fejenként 1000 forintot szerettek volna behajtani a sérültektől, mivel úgymond nem a területileg illetékes helyre mentek. Végül megelégedtek a 300 forinttal.

Az esetre reagálva Kundra Anna, az egészségügyi minisztérium kommunikációs vezetője elmondta: „A tárca várhatóan a hónap második felében dönt a vizitdíj-szabályok módosításáról. A tapasztalatok alapján, ha szükséges, akkor finomítjuk a tartalmi és technikai előírásokat”.

A főváros egyik legnagyobb ipari üzemében péntek este, fél hét után néhány perccel történt robbanás a gyógyszergyár 20-szor ötven méteres, úgynevezett technológiai üzemében. A robbanás nyomán tűz ütött ki, amit az épületből kimenekülő alkalmazottak elmondása szerint újabb robbanások követtek. A riasztott tűzoltók a lehető legnagyobb erőkkel vonultak ki – a pesti kapitányságok közül mindegyik képviseltette magát –, a tüzet végül fél kilenckor sikerült 14 habosított vízsugárral eloltani. A közelben lakók szerint a robbanás nem okozott károkat a házaikban.

„A feltételezések szerint egy ipari centrifuga műszaki zavara okozta a robbanásokat. Ennek következtében metanol-hexán és izopropil alkohol égett, ezek úgynevezett habtörő anyagok, ezért rendkívül nehéz volt az oltás” – mondta a helyszínen Bende Péter. A Fővárosi Tűzoltóság parancsnoka hozzátette, hogy ugyan egyértelműen vegyszerszag érezhető a levegőben, a vegyi felderítő csoport szakemberei azonban nem mértek mérgező anyagot, ezért nem volt szükség a lakosság kitelepítésére. A környező utcákat azért a biztonság kedvéért lezárták. Bende megdicsérte a gyár oltásban résztvevő egységeit is – veszélyes vegyipari üzem lévén mindig vannak a helyszínen létesítményi tűzoltók –, mert az első autók megérkezésééig meggátolták a lángok továbbterjedését.

Az EGIS gyógyszergyár kommunikációs osztálya nem árulta el, hogy mit állítottak elő abban az épületben, amelyben lángra kapott az izopropil alkohol – színtelen, átlátszó, erős szagú folyadék; nagyon erős szárító és izgató oldószer, és a petróleumszármazékok csoportjába tartozik –, mindenesetre a dolgozókat hazaküldték. Az EGIS többi egységében azonban zökkenőmentesen folyt tovább a munka. Az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően a tűzoltók fénykép- és videófelvételeket készítettek a robbanás helyszínéről, de ezeket nem hozzák nyilvánosságra, mert a gyógyszergyártási technológiák titkosak, azok közlése ipari kémkedésnek minősülne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!