Hírek

2006.08.30. 20:49

Értelmetlen sarcnak tartja a programot az ellenzék

A június 8-án elfogadott Új Magyarország kormányprogram gazdasági fejezetébe foglalt célkitűzések kevesebb mint három hónapig voltak aktuálisak, ugyanis péntektől a konvergenciaprogram – amelyet pénteken terjeszt a kormány az Európai Bizottság elé – felülírja azokat.

Vég Márton

„A kormány megteremti annak feltételeit, hogy a kormányzati ciklus végén megkezdődhessen a vállalkozások és a lakosság adóterheinek mérséklése. Az egyensúly megteremtése érdekében a kiadások csökkentése mellett elengedhetetlen, hogy az elkövetkező egy-két évben az állam ne csökkentse, hanem növelje bevételeit” – olvasható a kormányprogramban. Ennek ellentmond Gyurcsány Ferenc kijelentése, miszerint: „a költségvetési hiány csökkentése érdekében a konvergenciaprogram 2011 végéig – tehát a következő öt évben – nem számol a jelenlegi adóterhek csökkentésével”.

A Konvergencia Tanács szerint is szükség volt az adóemelésre, de kezdeményezte, hogy a kormány mihamarabb változtassa meg az adórendszer arányait. „A béreket terhelő személyi jövedelemadót és a járulékokat csökkenteni kell, míg a fogyasztási és vagyonadókat növelni, így szélesítve az adófizetők körét” – mondta Simor András. Főleg utóbbi megjegyzéssel ért egyet Csaba László, mert nem tartaná igazságosnak, ha a megnövekedett adóterheket ugyanazok viselnék, mint korábban. „Az az őszinte beszéd, ha kimondjuk, hogy általános adócsökkentésre nincs mód. Ha következő években csökkentenék is valamelyik adótípust, akkor a kiesést máshol biztosan be kellene szedni, amíg a gazdasági növekedés újra fel nem gyorsul, és az állami kiadások hatékonysága meg nem javul” – mondta lapunknak a közgazdász.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a konvergenciaprogramot szerdán második Gyurcsány-csomagnak nevezte, mert az emberek újabb, értelmetlen megsarcolásáról szól. Erre reagálva Kékesi Tibor, az MSZP képviselője kijelentette: a program hiteles és nem tartalmaz az eddig megismertekhez képest új kiigazító intézkedéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!