2006.04.25. 15:09
Taxis ölte meg az alkalmazottat a kaszinóban, mert sokat vesztett
Kedd hajnalban sikerült elfognia a rendőrségnek azt a 28 éves férfit, aki egy héttel korábban, a hajnali órákban megölte egy angyalföldi kaszinó alkalmazottját.
Nagy Jenő, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának munkatársa a reggel.hu-nak azt mesélte el: V. Attila, az egyébként taxisként dolgozó férfi a bűncselekmény előtt egy újpesti kaszinóban járt. Ott sok pénzt veszített, mintegy 120-140 ezer forintot. A szórakozóhelyen ugyan vitatta, hogy milyen körülmények között veszített, ám mégis távozott. Néhány ezer forinttal a zsebében egy másik kaszinóba ment, ahol szintén veszített. Itt szintén összeveszett az alkalmazottal, akit végül leszúrt. Áldozata a helyszínen életét vesztette, ő pedig a kaszinó bevételének egy részével távozott.
Az eddig büntetlen előéletű férfi beismerte tettét, ám arra magyarázatot nem tudott adni. A rendőröknek azt mondta: az utóbbi idők taxis támadásai miatt mindig hord magánál kést. V. Attila ellen emberölés miatt indult eljárás. Az ügyben korábban kitűzött egymillió forintos nyomravezetői díjat visszavonták.