2006.04.25. 15:02
Színvonalasabbá válhat a reptéri taxisszolgáltatás
A jelenleginél színvonalasabb, olcsóbb taxisszolgáltatást ígér a Budapest Airport Zrt. (BA) a fővárosnak júliustól, ha a közgyűlés csütörtökön módosítja a drosztrendeletét.
A Ferihegyi repülőtér "utasbarát, Budapest turisztikai vonzerejéhez méltó taxisszolgáltatással" fogja majd várni a vendégeit, ha a közgyűlés hozzájárul a rendelet módosításához, és az önkormányzat, valamint a BA megállapodást köt egymással - mondta Demszky Gábor főpolgármester a keddi sajtótájékoztatón. - Garantálni akarjuk a jobb szolgáltatást, hiszen Budapest számára sem mindegy, milyen a repülőtérre érkező évi mintegy 8 millió utas első és utolsó élménye a városról és Magyarországról - hívta fel a figyelmet Chris Woodruff, a BA vezérigazgatója. Közölte, a pályázaton nyertes céggel szembeni elvárások közé tartozik majd a többi közt, hogy a sofőr beszéljen legalább egy idegen nyelvet, a járművek minősége megfelelő legyen, valamint az is, hogy mozgássérültek számára is álljanak rendelkezésre gépkocsik. A feltételek teljesítését természetesen majd egy átmeneti türelmi idő előzi meg - tette hozzá a vezérigazgató.