2006.04.28. 07:46
Szabálytalankodik az Európai Parlament
Az unió parlamentje valószínűleg évtizedek óta szabálytalanul bérli az épületeit, derült ki nemrégiben. Emiatt az EP csütörtökön nem fogadta el a 2004-es saját költségvetésének végrehajtásáról szóló jelentést.
A képviselők szinte egyhangúlag leszavazták aparlament két évvel ezelőtti gazdálkodását feltáró dokumentumot. Az EP költségvetési ellenőrző bizottságának most fél éve van arra, hogy kivizsgálja az ügyet, mondta el az InfoRádiónak nyilatkozva Fazakas Szabolcs, a testület szocialista elnöke. Az ellenőrző bizottság felszólította a parlament adminisztrációját, hogy adják át a bérlésről szóló szerződéseket. A parlament Brüsszelben és Strassbourgban ülésezik, és Luxemburgban is vannak adminisztratív épületei. Nemrég felvetődött, hogy a testületet egy városba kellene költöztetni, mert azzal jelentős összeget spórolhatna meg az unió.