Hírek

2006.04.11. 18:00

Megcsappan a családi költségvetés

Tűz- és fulladásveszélyes, illetve mérgező termékek szerepelnek a fogyasztóvédők tiltó listáján. Ha mégis ilyet sóznak ránk a kereskedők, akkor kártalanítás jár a húsvéti ajándékot vásárlóknak.

Tóth Marcella - Vég Márton

Mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia annak a szülőnek, aki húsvétra slágerajándékot akar adni gyermekének. A budapesti Déli pályaudvar épületében működő játékboltban egymás kezébe adják a kilincset a vásárlók, és többségük a minimum ezer forintba kerülő játékok közül válogat. „Kétéves a kislányom, neki keresek valami szép ajándékot, mert nem csak édességet szeretnék neki adni” – mondja a reggel.hu-nak Tihanyi Andrea. A valami szép ajándék végül egy elemes nyuszi formájában realizálódik, amely bekapcsolás után előre megy, mozgatja a fülét, és még aranyosnak képzelt hangokat is kiad magából. „Sokan viszik a póninyulat is” – emel le a polcról az eladó egy torzszülött terméket. E furcsa kereskedői leleménynek valóban nehéz ellenállni. A lila lóra ugyanis tépőzárral lehet feltenni a nyuszifület, amit – ha véget ér az ünnep, vagy megunja a gyerek – egy könnyed mozdulattal el is lehet távolítani.

A boltban csak kitartó kutatómunkával lehet olyan játékot találni, amit nem Kínában gyártottak. „Ez tényleg szomorú, de a gipszkiöntő hagyományos magyar játék, és nem is olyan drága” – tartja kezében szerzeményét Pető Kálmán. A fogyasztóvédelmiseknek itt is akadna dolguk, hiszen a polcról találomra levett plüssnyuszi a címkén feltüntetett használati utasításra rácáfolva nem reagált szimatolással és fejmozgatással a simogatásra.

Az ünnepet megelőzően jelentősen fellendül a kereskedelem, tavaly márciusban mintegy 30-35 milliárd forinttal költött többet a lakosság élelmiszerre a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján – mondta el a reggel.hu-nak Vámos György, az Országos Kerekedelmi Szövetség főtitkára. A húsvét azonban nem okoz olyan mértékű forgalombővülést, mint a karácsony. Egy magyar család átlagosan 10 ezer forinttal költ többet élelmiszerre húsvétkor, mint a többi hónapban. Karácsonykor hosszabb időszakra vásárolnak az emberek, a húsvét esetében azonban csak két-három napra. Az emberek elsősorban élelmiszerből vesznek többet, főleg sonkát, tojást vásárolnak.

Nagyobb a forgalom a virágüzeletekben, többen vesznek kölnit a húsvéti locsoláshoz. A játékboltok is könnyeben találnak vevőt az ünnep előtti időszakban, sok szülő kisebb ajándékkal lepi meg a gyermekét. A játék vásárlásánál azonban nem árt jobban szemügyre venni, hogy mi kerül a kosárba. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség március eleje óta fokozottan ellenőrzi a húsvét alkalmából a boltok polcaira kerülő játékokat. Ugyanis az ajándékba szánt silány minőségű termékek számos veszélyforrást jelenthetnek a kisgyerekekre. A leszedhető alkotó- illetve díszítőelemek fulladásveszélyesek, míg az elektromos játékok között akadhat tűzveszélyes portéka is. Még nem értünk azonban a lehetséges hibák végére, hiszen néhány műanyagból készült játék nyállal keveredve mérgezést okozhat a gyerekeknek.

„Ha a kereskedő tiltó listán szereplő terméket ad el a fogyasztónak, akkor utóbbit kártalanítás illeti meg, ha visszaviszi a boltba az árut” – mondta a reggel.hu-nak Kathy Attila. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szóvivője szerint, ehhez mindenképpen meg kell őriznünk a blokkot, hiszen azzal tudjuk bizonyítani a vásárlás tényét, helyét és idejét. Nem kapjuk vissza azonban a pénzünket, ha garancia nélküli, a tiltó listán nem szereplő játékról derül ki otthon, hogy veszélyes a gyerekre.

„A hozzánk beérkező panaszok mindegyikének utánajárunk, és ha a vizsgálat bebizonyítja, hogy nem egyedi esetekről van szó, akkor a termék felkerül a listára” – szögezi le Kathy Attila. Listás terméket tilos forgalomba hozni, a piacon lévő készleteket pedig ki kell vonni a kereskedelemből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!