Hírek

2006.04.12. 11:40

A Marketing Centrum szerint a jelenlegi koalíció győz

A Marketing Centrum közvélemény-kutató cég négy különböző mandátumbecslése egyaránt a jelenlegi koalíció győzelmét hozta ki - az elemzést a Népszabadság szerdai száma tette közzé.

BAMA

A négy lehetséges számítás közül az első a "legegyszerűbb elképzelés" alapján, vagyis a "papírformának" tekintett forgatókönyv szerint készült. Ennek értelmében, aki az első fordulóban az MDF-re és MIÉP-Jobbikra szavazott, az most a Fideszre fog voksolni, az SZDSZ-szavazók pedig az MSZP-re voksolnak, miként az MSZP-szavazók is az SZDSZ-re. Így az MSZP-nek 180, a Fidesznek 174, az SZDSZ-nek 19, az MDF-nek 12 mandátum jutna, egy képviselő pedig független lenne. A közvélemény-kutató cég a kisebb pártok támogatóival ebben az esetben nem számolt.

A második variáció "a koalíció szempontjából pesszimista, az ellenzék szempontjából optimista". Ennek értelmében a liberális szavazóknak csak a fele voksol át az MSZP-re, míg a Fidesz versenyben maradt jelöltjei megszerzik az összes többi kis párt szavazóinak támogatását, amely támogatás kiegészülne az MDF 12 mandátumával. Ebben az esetben az MSZP-nek és a Fidesznek 177, az SZDSZ-nek 19, és az MDF 12 mandátuma lenne, és az egy független képviselővel kiegészülő koalíciónak csak nyolcmandátumos többsége lenne.

A harmadik változat "a legvalószínűbb esetet elemzi". Ennél azt a helyzetet vették alapul, hogy az SZDSZ-szavazók háromnegyede voksol a szocialista jelöltekre, és a kisebbik jobboldali párt szimpatizánsainak fele szavaz a Fidesz képviselőire. Ha a feltételezések szerint ezenközben a MIÉP-Jobbik szavazótábor teljesen átszavaz a Fideszre, akkor így az MSZP-nek 189, a Fidesznek 164, az SZDSZ-nek 20, az MDF-nek pedig ismét 12 mandátum jutna, és megmaradna az egy független képviselő.

A negyedik variáció az "MSZP álmának" nevezett forgatókönyvet vázolja fel. Ennél a változatnál úgy kalkuláltak, hogy az első forduló eredménye miatt elkeseredett Fidesz-szavazók tizede nem megy el a második fordulóban választani. A koalíció támogatói viszont - fellelkesülve az első forduló jó eredménye miatt - elmennek szavazni a még versenyben maradt jelöltekre. Ebben az esetben az MSZP a 208 mandátummal abszolút többséget szerezne, míg a Fidesznek 144, az SZDSZ-nek 21, az MDF-nek pedig 12 mandátum jutna, és egy független képviselő ülne a parlamentben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!